Közélet 2022. május 3. Önnáló környezetvédelmi minisztériumot szeretnének a civilek Az Országgyűlés megalakulásakor 180 civil szervezet nyílt levélben fordul a miniszterelnökhöz azt kérve, hogy a megalakuló kormányban a természeti erőforrások, a környezet és az éghajlat védelmét önálló minisztérium képviselje.
Közélet 2022. május 3. Közel kilencszázezer hektárnyi erdő és sztyeppe égett le Mongóliában Idén már csaknem 890 ezer hektár erdő és sztyeppe égett le Mongóliában – közölte kedden az ország katasztrófavédelmi hivatala.
Közélet 2022. május 3. Alig ismerkedtünk meg a mezőgazdaság 4.0 fogalmával, már küszöbön áll az 5.0-ás lépcsőfok Közel 100 előadóval és több mint 1000 résztvevővel, idén immár hetedik alkalommal rendezik meg május 11-12-én Budapesten a PREGA Konferencia és Kiállítást. A Magyarország egyik legnagyobb agráreseményét jelentő, a precíziós gazdálkodás és agrárinformatika újdonságait bemutató konferencia előzetes sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a tavaly nyáron nyílt, a mezőgazdaság digitális átállását szolgáló pályázatra eddig már 212 milliárd forint értékű támogatási igényt nyújtottak be a gazdálkodók.
Közélet 2022. május 3. Súlyosabb tüneteket tapasztalhatnak idén a pollenallergiások Az enyhe tél és a szárazabb tavaszi időjárás miatt nagyobb lehet a levegő pollenkoncentrációja, így súlyosabb tüneteket tapasztalhatnak az allergiások. A Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján idén erőteljesen növekedett a betegforgalom, a korán és erősebben érkező allergia-szezon miatt.
Közélet 2022. május 3. Brazil és török áru léphet az ukrán csirke helyére Milyen következményekkel járhat a világ csirkehús-piacára az ukrán termelés kiesése? Ezt a kérdést járja körül cikkében Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője.
Közélet 2022. április 30. Ki minősül jogszerű földhasználónak? Az egységes kérelmek beadásának időszakában érdemes tisztázni a jogszerű földhasználó fogalmát, hiszen az támogatási szempontból nem feltétlenül esik egybe a földet ténylegesen művelővel. Az alapkérdéseket, Dr. Cseh Tibor András, a Magosz megbízott főtitkára tisztázza.
Közélet 2022. április 26. Együttműködik a MATE és a COOP A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) együttműködési megállapodást kötött a COOP üzletlánccal, a hazai élelmiszergazdaság tevékenységének támogatása, a biztonságos hazai élelmiszerellátás, valamint a szakemberutánpótlás biztosítása érdekében.
Események 2022. április 26. Agrár-szabadulószoba a Szakma Sztár Fesztiválon Ma és szerdán is látogatható a Hungexpo területén a XV. Szakma Sztár Fesztivál, amelyen 86 szakmában több mint 200 tanuló méri össze tudását.
Közélet 2022. április 26. Piacmozgató újabb búzapiaci előrejelzés érkezett A FAO friss előrejelzésével ellentétben a Nemzetközi Gabonatanács (IGC) a globális búzatermés minimális csökkenésére számít. Ez azt jelenti, hogy az IGC a tavalyi rekordnál egymillió tonnával kisebb, 780 millió tonnás terméssel kalkulál – hívja fel a figyelmet cikkében Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője.
Közélet 2022. április 24. Amit a szívességi földhasználatról tudni érdemes A földre vonatkozó speciális jogszabályok útvesztőjében könnyű eltévedni, helyes döntést hozni pedig csak megfelelő ismeretek birtokában lehet. Dr. Cseh Tibor András, a Magosz megbízott főtitkára a szívességi földhasználatra vonatkozó tudnivalókat osztja meg az olvasókkal.
Közélet 2022. április 22. Spanyolország 150 millió euró értékben biztosít forrást a húságazat számára Anyagi segítséget kapnak a spanyol marha-, baromfi-, nyúl-, kecske- és juhhús-termelők az ukrajnai háború hatásainak enyhítésére.
Közélet 2022. április 22. Adminisztratív akadályokkal lehetetleníti el Egyiptom az uniós termékek importját Az egyiptomi kormányzat ellehetetlenítette az uniós termékek importját, ami a WTO szabályaival is ellentétes. Lengyel exportőrök beszámolói szerint február vége óta szinte teljesen leállt az Egyiptom felé irányuló almaexport – írja a FruitVeB honlapja.
Közélet 2022. április 20. Orosz beruházókkal terveznek 500 hektáros üvegházi gigaprojektet Kazahsztánban Kazahsztán déli részén, Turkesztán régióban egy 500 hektár körüli üvegház-komplexum tervezését kezdte meg az orosz ECO-Culture.
Közélet 2022. április 20. Idén is szűk marad a globális tejkínálat A tej felvásárlái árak Magyarországon átlagosan 25 százalékkal voltak márciusban magasabbak az egy évvel korábbi szintjüknél. Ehhez az általános költségemelkedések mellett a globális és európai tej és termékkínálat is az áremelkedés irányába hat. Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértőjének cikke.
Közélet 2022. április 19. Lassuló ütem az agrárárak emelkedésében Februárban tovább lassult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése: a felvásárlási árak átlagosan 24,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, ami a januári 1,3 százalékpontot követően 4,8 százalékponttal mérsékeltebb éves emelkedést mutat az előző havinál.
Közélet 2022. április 17. Szomszédjogok a mezőgazdaságban Az egymás mellett élés és az egymás mellett gazdálkodás szabályait hívják összefoglalóan szomszédjogoknak, melyekből Dr. Cseh Tibor András, a Magosz megbízott főtitkára kifejezetten a mezőgazdasági vonatkozású eseteket veszi sorba.
Közélet 2022. április 15. Megtépázta a kajszitermést a fagy a francia ültetvényeken Szakértői becslések szerint almában és körtében a tavalyinál kisebb károkat okozott az április elején tapasztalt hidegbetörés, a barackültetvények viszont megszenvedték a fagyot.
Közélet 2022. április 14. Az áremelkedések növelték az exportbevételt Bár a magyar agrárexportból továbbra is a gabona hasítja ki a legnagyobb szeletet, nő a magasabb hozzáadott értékű, másodlagos feldolgozottságú termékek aránya is – állapítják meg elemzésükben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakértői. Eközben az importban egyre nagyobb a magasan feldolgozott termékek aránya.
Közélet 2022. április 14. Évtizedes rekord a német agrárárak növekedésében Idén februárban tizenegy éve nem tapasztalt mértékben növekedett Németországban a mezőgazdasági termékek nagykereskedelmi ára az egy évvel korábbihoz képest. Árcsökkenés csak a gyümölcsök és zöldségek körében volt tapasztalható.
Események 2022. április 12. Júniusban szervezik meg a mezőfalvi szántóföldi napokat A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) közreműködésével – idén is megrendezi az ország legnagyobb szántóföldi kiállítását. A NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow–Mezőfalva június 1-2-án, több mint 40 hektáros területen várja az agrárszakembereket, agrárdiákokat; az eseményre ezúttal is ingyenes a belépés.
Közélet 2022. április 12. Nagyobb kukoricakészlet várható Az USDA FAS legfrissebb, áprilisi gabonapiaci elemzésében az amerikai agrárminisztérium jelentősen növelte előrejelzéseit a világ kukoricatermelésére és készleteire vonatkozóan. Oroszország és Fehéroroszország Ukrajna elleni háborúja a gabona világpiaci árát is felrepítette, ami a kereskedelem visszaeséséhez vezet – írja cikkében Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője.
Közélet 2022. április 11. Komoly válságjelek az ír baromfipiacon „Nagy a valószínűsége annak, hogy a szupermarketekben üresek lesznek a polcok, mivel a gazdálkodók nem helyeznek ki naposmadarakat vagy tojótyúkokat, hacsak nem térítik meg a költségeket” – figyelmeztetett Nigel Sweetnam, az IFA baromfiágazat elnöke.
Közélet 2022. április 10. Előbb indult az extra korai nektarinszezon Spanyolországban A kedvező időjárás miatt a szokásosnál 10 nappal korábban kezdődött meg a fehér és sárga húsú nektarinok szedése a dél-spanyolországi Extremadura tartományban. A teljes szezon terméskilátásai jók, a piaciak már kevésbé.
Közélet 2022. április 9. Gazdaságátadás: még a haszonbérletet is át lehet adni Egy sor gyakorlati kérdést tisztázott már cikksorozatában a gazdaságátadással kapcsolatban Dr. Cseh Tibor András, a Magosz megbízott főtitkára, aki most a haszonbérleti jogra, illetve az ahhoz kapcsolódó jogosítványokra vonatkozó szabályokat ismerteti.
Közélet 2022. április 6. Jelentős fagykár érte a francia csonthéjas-ültetvényeket A vasárnapról hétfőre virradó éjszaka Franciaország teljes területén komoly fagyok ellen kellett védekezni a gyümölcs- és szőlőültetvényekben.
Közélet 2022. április 5. Globális élelmiszerválságról beszél Putyin, Oroszország „óvatosabb” lesz az exporttal A nyugati szankciók globális élelmiszerválságot és energiaár-emelkedést váltottak ki, Oroszország ilyen körülmények között körültekintőbb lesz az élelmiszer-kivitelben, különösen azon az országok esetében, amelyek barátságtalan politikát folytatnak vele szemben – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Közélet 2022. április 4. Veszett rókát találtak a magyar határ közelében Március végén veszettség vírusát mutatta ki a román állategészségügyi szolgálat egy rókában a magyar határtól alig több mint 20 kilométerre fekvő, Szatmár megyei Batarcs (Batarci) településen.
Közélet 2022. április 3. Újraindítja a baromfiexportot a legnagyobb ukrán termelő Az MHP bejelentette, hogy folytatni kívánja a termelést, és teherautókkal szállítja termékeit Ukrajnán kívülre.
Közélet 2022. április 2. Milyen költségei lesznek a gazdaságátadásnak? Sok gazdálkodó került, illetve kerül hamarosan döntési helyzetbe azzal kapcsolatban, hogy kinek és milyen módon adta át gazdaságát. Dr. Cseh Tibor András, a Magosz megbízott főtitkára cikkében a gazdaságátadás során felmerülő költségeket mutatja be.
Közélet 2022. április 2. A lengyel és román tartalékosok behívása nehezítheti a korán indult német spárgaszezont Már szedik az idei első szabadföldi spárgát Németországban, de az amúgy is nehéz munkaerőhelyzeten az orosz-ukrán háború tovább ronthat.
Közélet 2022. április 1. További KAP-forrásokat kérnek és a zöld célok felülvizsgálatát várják a térség agrárszervezetei Az ukrajnai háború destabilizálta az amúgy is törékeny agrár-élelmiszerpiacokat, ezért sürgősen át kell gondolni az Európai Zöld Megállapodás célkitűzéseit, módosítani kell az időzítésüket, különösen azokat, amelyek jelentősen csökkentik az élelmiszer- és alapanyag-termelést – szorgalmazzák a közép-kelet-európai agrárszervezetek.
Közélet 2022. április 1. Megnégyszereződött a nemzeti parkok költségvetése Egyre népszerűbbek hazánk nemzeti parkjai és az általuk kínált programok, ennek figyelembevételével fejleszti a kormány hazánk ökoturisztikai hálózatát – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára.
Közélet 2022. április 1. A magas gázárak nagy visszaesést hoztak Belgiumban a hajtatott zöldségek piacán A magas gázárak hatása látványosan érzékelhető Belgiumban a boltok zöldséges pultjain – jelentősen visszaesett a belföldi áruk kínálata.
Közélet 2022. március 30. Háromnyaras pontyokat telepítettek a Tiszába Mintegy húszezer Csongrád-Csanád megyei horgász örülhet a haltelepítésnek, ezúttal 25 mázsa, Kunhegyesen nevelt, háromnyaras pontyot engedtek a Tiszába a MOHOSZ és a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége közreműködésével.
Közélet 2022. március 30. Vasútra irányítják át az ukrán mezőgazdasági termékek exportját Mivel az Oroszországgal vívott háború miatt Ukrajna tengeri kikötői zárva vannak, a hatóságok más módot találtak a mezőgazdasági termékek Európába történő szállítására .
Közélet 2022. március 30. Győrffy Balázs: A magyar KAP stratégiai terv minden elemét letárgyaltuk a bizottsági szakemberekkel Több jogszabály, például a családi gazdaságok reformjáról szóló, a generációváltást segítő, vagy a földforgalmi törvény elfogadtatásában játszott aktív agrárkamarai szerepet említette a májusi választásokkal záruló kamarai ciklus egyik legfontosabb eredményeként Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke, aki elmondta azt is, hogy a valós információkat el kell juttatni a fogyasztókhoz a mezőgazdaságról, aminek hamarosan felelőse is lehet a kamarai szervezetben.
Közélet 2022. március 29. Az epigenetikai ABC megfejtése A növények epigenetikai mechanizmusait és a változó környezethez való alkalmazkodásban betöltött szerepüket vizsgálják a Debreceni Egyetem Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ kutatói.
Közélet 2022. március 29. Nagy bajban az ukrajnai állattartók Nem csak a vetésekkel vannak gondok Ukrajnában a háború miatt, az állatartók is segítségért kiáltanak. Az Ukrán Sertéstenyésztők Szakszervezete sertéstakarmány és állatgyógyászati készítmények formájában kér segítséget – mutatja be cikkében Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője.