Megnégyszereződött a nemzeti parkok költségvetése

Fotó: Pelsőczy Csaba
Egyre népszerűbbek hazánk nemzeti parkjai és az általuk kínált programok, ennek figyelembevételével fejleszti a kormány hazánk ökoturisztikai hálózatát – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára.

Az államtitkár a csákánydoroszlói Vízi Vándor Természetvédelmi Látogatóközpont átadóján, Csákánydoroszlón arra emlékeztetett, hogy az ország egész területének harmada természetközeli állapotban maradt fenn, erre a nemzeti örökségünkre pedig közösen kell vigyáznunk. Rácz Andárs az elmúlt 12 év eredményei közül kiemelte, hogy a nemzeti park igazgatóságok költségvetése megnégyszereződött, 4,5 milliárd forintról 20 milliárdra nőtt. A munkatársak létszáma is megduplázódott, mára eléi az 1372 főt. A több mint egy évtized alatt 82 új országos jelentőségű védett természetvédelmi terület jött létre 4.200 hektár kiterjedéssel, és csakanem 180 beruházás valósult meg, melyek összköltsége mintegy 80 milliárd forint.

A fejlesztéseknek köszönhetően 320 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota.

Rácz Andárs kitért arra is, hogy az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található 2 tájvédelmi körzet és 8 természetvédelmi terület. A nemzeti park egésze európai uniós közösségi védelem alatt álló Natura 2000–es terület – tette hozzá. Az igazgatóságot évente átlagosan 70 ezer látogató keresi fel.

Az államtitkár kiemelte, a 482 négyzetméter alapterületű Vizi Vándor Természetvédelmi Látogatóközpont beruházási összköltsége pedig elérte a 880 millió forintot.

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink