Megtépázta a kajszitermést a fagy a francia ültetvényeken

Forrás: Getty Images
Szakértői becslések szerint almában és körtében a tavalyinál kisebb károkat okozott az április elején tapasztalt hidegbetörés, a barackültetvények viszont megszenvedték a fagyot.

Április elején ismét jelentős éjszakai mínuszokkal kellett megküzdeniük a francia gyümölcstermesztőknek. A károk felmérése zajlik. A FruitVeB Sandrine Gaborieau-t, a Francia Alma és Körte Szövetség (ANNP) szakértőjét idézte, aki szerint az alma- és a körteültetvényeken már biztos, hogy némi kárt okoztak a fagyok, de egyelőre pánikra semmi ok. Ennek oka, hogy a tavalyi katasztrofális hidegeket követően a helyi gazdák jelentősen megerősítették fagyvédelmi kapacitásaikat, így idén már jóval felkészültebbek voltak.

Elsősorban a következő hetek időjárásán múlik, hogy milyen lesz az idei termés,

biztosat csak májusban lehet mondani, pillanatnyilag azonban a helyzet biztatónak tűnik, hacsak nem jön újabb hidegbetörés.

Az őszibarack- és kajszitermesztőket tömörítő szakmai szervezet (AOP Péches et Abricots de France) képviselői már nem ilyen derűlátóak, elsősorban a Dél-Franciaországban elterülő Baronnies körzetben tapasztalható állapotok miatt. A körzet tavaly pályázott helyi eredetmegjelölésre, amit a francia hatóságok már jóvá is hagytak, és a teljes francia kajszitermés 10 százalékát adja. Az első, igen riasztó becslések szerint viszont az idei termés csaknem kétharmada mehetett veszendőbe: az eredetileg várt 12 ezer tonna helyett 4 ezer tonnára csökkentették a termésprognózist.

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink