Agrár-szabadulószoba a Szakma Sztár Fesztiválon

Fotó: Benko Vivien Cher
Ma és szerdán is látogatható a Hungexpo területén a XV. Szakma Sztár Fesztivál, amelyen 86 szakmában több mint 200 tanuló méri össze tudását.

Parragh László, a rendezvény főszervezője, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a rendezvény megnyitóján hangsúlyozta, hogy a parlamenti választások eredményeképpen az elmúlt időszak gazdaságpolitikai iránya megmarad, a kamara és a kormány közötti megállapodás továbbra is működőképes lesz, így várhatóan folytatódik a több mint egy évtizedes múlttal rendelkező Szakma Sztár Fesztivál is, amelyen a tizenöt évvel ezelőtti induláskor még csak 15 szakmában, mostanra pedig már 86 szakterületen versenyeznek a diákok – áll a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján megjelent tudósításban. A szakképzés fontossága egyre nő és az MKIK elnöke szerint fontos lenne hangsúlyozni, hogy

egy jó szakma felér egy diplomával.

A szakképzés reformjával átjárhatóság alakult ki a szakképzés és a felsőoktatás között, a végső cél a szakképzés, a felnőttképzés és a felsőoktatás kapcsolatának erősítése a gazdaság igényeihez igazodva.

Idén 6995 diák indult el a szakmák versenysorozatán, közülük került ki a több mint 200, döntőben versenyző fiatal szakember, és közül választják ki majd a nemzetközi szakmai versenyeken indulókat is.

Győrffy Balázs, a rendezvény szervezésében együttműködő NAK elnöke a megnyitón elhangzott beszédében kiemelte, hogy a Szakma Sztár Fesztiválon látható lesz, hogy a mezőgazdaság széleskörű lehetőségeket rejt és érdemes rá jövőt építeni. Véleménye szerint

az agráriumban is lehet valaki kiemelkedő, lehet sztár, nemcsak a versenyen, hanem a későbbi életében is.

Kiemelte a támogató kormányzati háttér fontosságát – amelyet bizonyít a miniszterelnök jelenléte a megnyitón is – és amely nemcsak szavakban, de tettekben (intézkedések, források és lehetőségek) is megnyilvánul.

Az eseményre látogatók közvetlenül tapasztalhatják, hogy az agrárium világa nem egy letűnőben lévő rozsdás, verejtékes, sáros életforma, hanem egy folyamatosan modernizálódó, technológiájában megújuló univerzum, ígéretes és izgalmas életpálya-lehetőség. A mezőgazdaság óriási átalakuláson megy keresztül, az innováció, digitalizáció egyre inkább a hétköznapi gyakorlat részévé válik, nagy az igény a digitális eszközökkel jól bánó új generációkra – mondta Győrffy Balázs.

Orbán Viktor köszöntőjében úgy fogalmazott: a választók igent mondtak arra is, amit az elmúlt 12 évben a szakképzésben elért a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együtt. A szakképzés fejlesztésének és a kormány által ingyenesen biztosított első két megszerezhető szakmának köszönhetően mára 250 ezren tanulnak szakképzésben Magyarországon, egyre nagyobb a kereslet a képzett szakmunkásokra, a vállalkozói pálya is egyre népszerűbb és jövedelmezőbb – mondta a kormányfő, aki hozzátette, hogy idén már nyolcadik alkalommal lehet itt ezen a rendezvényen, ahol a résztvevőket mindig is arra biztatta, higgyenek abban, hogy a „munkának és különösen a szakmunkának van jövője Magyarországon”.

A standokon a látogatók a foglalkoztató szigeteken interaktív módon, játékos formában ismerkedhettek meg a különböző szakmákkal, kóstolók, nyereményjátékok és érdekes bemutatók tették színesebbé a programot, valamint egyedülálló módon „agrár-szabadulószoba” is a látogatók rendelkezésére állt.

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink