Közélet 2018. december 13. Legyen valós képünk az erdőről Hogyan cseperedik erdő az ember keze nyomán? Ezt megmutatni vallja legfontosabb küldetésének Dobre-Kecsmár Csaba, aki az Egererdő Zrt. vezérigazgató-helyettesi posztján túl fontos tisztségét újította meg a közelmúltban.
Közélet 2018. december 12. Legyen minden nap mézes nap! Mézes reggelivel, rádiókampánnyal és jótékonysági akcióval is népszerűsítette a mézfogyasztást az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC), az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a 2018. december 9-én befejeződött őszi kampányában.
Közélet 2018. december 9. Kihasználták a jó időt az orvhorgászok Rontottak a szabálytalankodók az egyébként javuló statisztikán októberben. Ennek egyik oka, hogy remek horgászidő volt ősz derekán és többen ültek ki a vízpartra hódolni szenvedélyüknek. Üröm az örömben, hogy még mindig sokan tették ezt mindenféle „jogosítvány” nélkül.
Események 2018. december 9. Közelebb a partnerekhez Immár 20-ra nőtt a KITE Zrt. alközpontjainak száma. 2018. december 7-én ünnepélyes keretek között, a cég vezetőinek és partnereinek körében nyílt meg a legújabb aszódi bázisa.
Közélet 2018. december 9. Galambhúst a tányérba! Bejelentette a nemzeti húsgalambprogram elindítását Nagy István agrárminiszter december 8-án Budapesten, a Nemzeti Kisállat Kiállításon.
Közélet 2018. december 9. A vörös vércse „szabályozza” a pocokállományt Nyakunkon a következő pocokgradáció, ami a kis rágcsáló tömegrajzását jelenti. Méreg helyett érdemes vörös vércséket „alkalmazni” ellenük. Ezek a madarak a mezei pockok egyik leghatékonyabb természetes ellenségei.
Események 2018. december 8. Az alma nem idénygyümölcs Fő almatermő területeink egyik legismertebb városában, Békéscsabán tartotta meg az Agrármarketing Centrum (AMC) idei évi almafogyasztást ösztönző kampányának következő állomását. Az „ALMA, a természet oltalma” szlogennel októberben indított promóció során több vidéki nagyvárosban, almapiaccal egybekötött kóstoltatással támogatják a termelők és a fogyasztók közvetlen egymásra találását.
Közélet 2018. december 8. Csukákat tesznek a Velencei-tóba Jó esély van csuka fogására a Velencei-tavon. Ahhoz, hogy ez a jövőben is így maradjon, a ragadozó halfajta telepítését tervezik.
Közélet 2018. december 8. Meghosszabbított kútmoratórium Az 1885-ben megalkotott vízjogi törvény a vizek magántulajdonát megszüntette, így a legkisebb kutak létesítése és üzemeltetése szinte mindig is engedélyhez kötött tevékenység volt. A 2016-os törvénymódosítás az illegalitással járó bírság eltörlését tette lehetővé, amely a gazdasági vízilétesítmények esetében akár 1 millió forintos bírság is társulhatott.
Események 2018. november 24. A fenntartható mezőgazdaság záloga a digitalizáció és az innováció A digitalizáció lehet a megoldás a mezőgazdaságban tapasztalható munkaerőhiányra. A technológiai innováció kockázatvállalást igényel és bizonytalanságra épül, ennek az elvnek meg kell jelennie a szabályozásban is.
Közélet 2018. november 24. Így reggelizünk mi... Bár általában ostorozni szokás a magyarok étkezési szokásait, egy friss, országos felmérés szerint a reggeli terén meglehetősen jól állunk.
Közélet 2018. november 24. Három a magyar igazság Ősidőktől kezdve vannak számok, mint például a három vagy a hét, melyeknek kiemelt jelentőséget tulajdonítottak. Ennek pontos magyarázata nem ismert, viszont a népmesékben és a mai történetekben is él. Így van ez a CSEBER történetében is.
Közélet 2018. november 22. Slow Living – helyi értékek, és a pillanat megélése A slow food – a rohanva elfogyasztott „gyorskaja” (fast food) ellentéte. De borra, utazásra, művészetre vetítve is létezik ez a szándékolt „lassúság”. A Slow Living mozgalom összefoglalóan a lassúbb életvitelt, az ízek, élmények, a vidék megélését, a helyi értékek őrzését tűzte zászlajára.
Közélet 2018. november 22. Francia példákkal ismerkedtek Gyakorlatorientált franciaországi tanulmányúton vett részt a NAK szervezésében tizenkét magyar kecsketej- és juhtejtermelő illetve feldolgozó.
Közélet 2018. november 22. Ketreces tojások: a fogyasztók döntsenek A fogyasztóknak kell eldönteniük, milyen típusú étkezési tojásokat kívánnak vásárolni a kereskedelemben – hangsúlyozták a Baromfi Termék Tanács (BTT) képviselői a Visegrádi Országok (V4) agrárkamaráinak közelmúltbeli prágai ülésén. A BTT szerint nemzetközi szinten is fel kell lépni az ellen, hogy az áruházláncok kizárják saját értékesítésükből a feljavított ketreces tartásból származó tojásokat.
Közélet 2018. november 22. Innovációkkal őrzi helyét a világ élvonalában a vetőmag ágazat A magyar vetőmag-előállítás magas szinten, nagy hatásfokkal, innovatívan működik, ezt az előnyt meg kell őrizni a következő negyedszázadra is, hangzott el a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács 25 éves jubileumi konferenciáján.
Közélet 2018. november 22. A mézből sosem elég „Legyen minden nap, mézes nap!” szlogennel két hónapon át zajló, mézfogyasztást ösztönző kampány indult el. Ha több mézet vásárolnának idehaza, a méhészeti ágazat – amúgy sokproblémás – helyzete is stabilabb lehetne.
Közélet 2018. november 22. Meg kell őrizni az agrárium támogatási szintjét A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara minden lehetséges eszközzel küzd azért, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban ne csökkenjen a Közös Agrárpolitika költségvetése.
Események 2018. november 22. Javítani kell a magyar búzatermesztés versenyképességét Főként a termésbiztonság javítása, a fajtaválasztás, a modernizáció, illetve az önkéntes gazdálkodói együttműködés terén kell előrelépni ahhoz, hogy javítani tudjuk a hazai búzatermesztés versenyképességét – hangsúlyozta Győrffy Balázs, az agrárkamara elnöke a köztestület Vas megyei szervezete által szervezett IV. Vas megyei búzatermelési verseny ünnepélyes eredményhirdetésén.
Közélet 2018. november 20. Őstermelőket ellenőriz az adóhivatal A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október 15-től kezdve az őstermelői tevékenységet folytató adózók körében vizsgálatokat kezdett meg.
Közélet 2018. november 20. Koordinátorok és új szakkiadványok segítik az élelmiszer-előállítókat Az élelmiszeriparikoordinátor-hálózatot kialakításáról számolt be és új szakmai kiadványsorozat első, kétrészes kötetét mutatta be október közepén a NAK élelmiszeripari igazgatósága. Mindkettő az információáramlást és a tudásátadást szolgálja.
Események 2018. november 20. Minden volt, amit a vörösáru gyártásáról tudni kell A NAK Élelmiszeripari Igazgatóságának „Tanuljunk együtt!” programsorozata keretében 2018. október 17-18. között a vörösáru-gyártásban mélyedtek el a kamarai tagok.
Események 2018. november 20. „Jó ügyhöz csatlakozni jó” Az Európai Friss Kalandok kampány első évében a fogyasztásösztönző program keretében a hazai termelők által felajánlott több mint 3000 kilogramm friss zöldséget és gyümölcsöt kóstoltak a kisgyerekes családok.
Közélet 2018. november 20. Indianapolisban írtak alá megállapodást a V4-ek agrárkamarái A V4 országok agrárkamaráinak – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Cseh Agrárkamara, a Lengyel Agrárkamarák Szövetsége és a Szlovák Agrár és Élelmiszeripari Kamara – képviselői többnapos szakmai úton vettek részt az Egyesült Államok Indiana államában, amelynek keretében Európából elsőként együttműködési megállapodást kötöttek az állam Farm Bureau-jával. A szerződés értelmében a felek gazdasági-kereskedelmi és tudományos kapcsolataik bővítése és erősítése érdekében alakítanak ki kapcsolatot.
Közélet 2018. november 20. Megjelent az ökológiai gazdálkodást támogató pályázat Az ökológiai gazdálkodást folytató, vagy arra átálló gazdálkodók számára 2018. október 30-án új pályázati felhívás jelent meg a Széchenyi2020 (https://www.palyazat.gov.hu) honlapon. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 12 milliárd forint.
Események 2018. november 6. A vanília az adventi orchidea kiállítás központi tematikája A vanília lesz a központi témája az idei Nemzetközi orchidea- és bromélia kiállításnak és vásárnak, amelynek a Magyar Mezőgazdasági Múzeum ad otthont november 8. és 11. között.
Közélet 2018. november 5. Megállapodás Indianapolisban Együttműködési megállapodást írtak alá a V4 országok agrárkamaráinak képviselői az Egyesült Államok Indiana államának Farm Bureau-jával.
Közélet 2018. november 5. Közös fellépés az uniós agrártámogatások csökkentése ellen Az európai mezőgazdasági termelők és szövetkezetek legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a COPA-COGECA 2018. szeptember 13-án tartotta elnökségi ülését Brüsszelben, ahol közös álláspontot vitattak meg, illetve fogadtak el a Közös Agrárpolitikára vonatkozó (KAP) 2020 utáni bizottsági elképzelésekkel kapcsolatban.
Események 2018. november 5. Mezőhegyesen együtt volt a vidék A II. NAK Szántóföldi Napok és Agrárgépshow – Mezőhegyes rendezvény 2018. szeptember 20-21-én zajlott le, rengeteg kiállítóval, több ezer érdeklődővel és újfent jelentős szakmai sikerrel.
Közélet 2018. november 5. Kútnyilvántartás és öntözésfejlesztés A meglévő fúrt kutakat állami nyilvántartásba kell venni. Az öntözés fejlesztésére tíz évre biztosított 170 milliárd forintból pedig érzékelhető változások lehetnek.
Közélet 2018. november 5. Új laboratóriumi technológia segíthet az élővilág diverzitásának megmentésében Termékenységi laboratóriumokban kikísérletezett úttörő technológiával megőrzött növények jelenthetik a biztosítékot a természetben veszélyeztetett növényfajok fennmaradásában.
Közélet 2018. november 5. A cirok a jövő kukoricája Bár vélhetően kiváltani nem fogja, jó alternatíva lehet a cirok a termelők számára a kukorica mellett. A takarmány- és az élelmiszeripar is megfelelő alapanyagra találhat benne.
Események 2018. november 5. Hajdúságban futott össze az agrárszakma Augusztusban Hajdú-Bihar megyében két jelentős agrárkiállítást is rendeztek. Hajdúböszörményben a NAK javaslatcsomagja is téma volt. Debrecenben a zöldség- és gyümölcstermesztés, illetve az állattenyésztés volt fókuszban.
Közélet 2018. november 5. Magyarok Kenyere: összeöntés és aratókoszorú-átadás Idén Kárpátalján öntötték össze a „Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem” program keretében a kárpát-medencei magyar gazdák által gyűjtött búzát. Ünnepélyesen összeöntötték a 2018-as, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főszervezésében és a MAGOSZ együttműködésével megvalósuló „Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem” program keretében a kárpát-medencei magyar gazdák által gyűjtött búzát augusztus 4-én, szombaton a Beregszász melletti Mezőgecsén.
Események 2018. november 5. A szakma, a vidék együtt van A szoros szövetség eredményre vezet – derült ki a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) tisztújító közgyűlésén. Nagy István, agrárminiszter ezért az európai uniós forrásokért és a termőföld védelmében is együttműködést kért a küldöttektől.