Épségben hazatértek az eltűnt szarvasok

Nehéz időszakon van túl a mátranováki Benő Vadfarm. Valaki ugyanis nemrég szándékosan kiengedte a dámszarvasokat, de a csodával határos módon végül minden állat hazatalált.

 

Január első napjaiban kisebb tragédia történt a vadfarmon. Amíg a család távol volt otthonról, szeretett dámszarvasaikat valaki szánt szándékkal kiengedte a farm területéről, mégpedig úgy, hogy kinyitotta a kapun lévő lakatot.

– Miután hazaértem, Benőt kerestem, hiszen a féléves szarvasunk szinte családtag. Amikor nem találtam és észrevettem, hogy nyitva van a kapu, rögtön tudtam, hogy valami nem stimmel – mesélte a vadfarm alapítója, Gilányi Lázár, akitől azt is megtudtuk, hogy mind a tizenkét szarvasnak lába kélt aznap, de három éjszaka hazatért, élükön a kis Benővel.

A Gilányi család azonnal értesítette a szomszédokat a történtekről, kérve őket, hogy ha látják az állatokat, jelezzék feléjük. Még aznap útra is keltek, hogy felkutassák a dámokat, de mindhiába, hiszen az esős időjárás egyáltalán nem kedvezett a nyomkeresésnek.

– Ketten-hárman összefogva naponta jártuk a környező területet, de nem találtuk őket. Több helyről kértünk segítséget, de sajnos nem kaptunk, sőt tudtunkra adták, hogy amennyiben az állatok már nem a mi területünkön tanyáznak és keressük őket, azzal bűncselekményt követünk el és a helyi vadásztársaságtól kell engedélyt kérnünk rá. Ez utóbbi egy korrekt alkuval állt elő, de nem volt szívünk belemenni – mondta el a vadfarm tulajdonosa.

Mint megtudtuk, idővel megjelentek a vadfarm közelében az állatok, így felcsillant a reményt, hogy hazatérnek, ami aztán szerencsére be is következett. A napokig az erdőt járó kilenc dámszarvas végül egytőt-egyig sértetlenül hazatalált a farmra, gazdáik nagy örömére.

– Nagyon boldogok vagyunk, hogy visszakaptuk őket, hiszen tartottuk attól, hogy vadorzók áldozataivá válnak. A jövőben sokkal elővigyázatosabbak leszünk, egy kamerarendszer kiépítését is tervezzük, hogy állandóan figyelhessük a csordát.

Szeretnénk megköszönni a lakosságnak és az Egererdő Erdészeti Zrt.-nek a sok segítséget – hangsúlyozta Gilányi Lázár.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink