A NAV munkatársai felfigyeltek egy főtevékenységként számítógépes programozással foglalkozó cégre, mert a vállalkozás forgalma kiemelkedően megnőtt. Csak az Európai Unió területéről fél év alatt, több mint 940 millió forint értékben szerzett be árut. Az ekáer (elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer) adatok alapján a vállalkozás 266 alkalommal hozott be ömlesztett szójadarát. Az unión belüli élénk gazdasági tevékenysége bevallásaiban nem jelentek meg, ami ellentmondott az ekáer adatoknak. Ez a bevétel eltitkolásának olyan szándékos és súlyos esete, ami önmagában is elég, hogy a NAV biztosítsa a költségvetésnek okozott kárt – olvasható a NAV közleményében.
Nesze neked téli álom, a Wall Streeten megint a medve az úr
Éves szinten mínuszba fordult a Dow.
A háztartások ma már szinte képtelenek meglenni tévé és internet nélkül egy felmérés szerint
A válaszadók többsége még többet is hajlandó lenne fizetni az internetért, ha jobb szolgáltatást kapna.
Biden nem létező összegekből támogatná Ukrajnát, legalábbis ezzel nyugtatja az európai szövetségeseit
A költségvetésben nem szerepel olyan összeg, amit Ukrajnának küldhetne, de Joe Biden akkor is megígérte, hogy küldenek segélyt Kijevnek.
A világűrt is teleszemeteljük: az USA-ban először büntettek az űrszemét miatt
Az űrben keringő hulladék veszélyeztetheti az űrhajók és műholdak fellövését.
Még 10 milliárd euró kellene az EU-nak, de nagyon sürgősen, ám ehhez minden tagállam támogatása szükséges
Ukrajnára is költenének az extra pénzből.
Egy éve zárt be a miskolci Ellipsum Élményfürdő és most se látni mikor nyithat újra
Nem látni mikor nyithat újra a miskolci Ellipsum.