Az agrártárca közölte, hogy a regionalizáció elvének alkalmazását Bognár Lajos országos főállatorvos kezdeményezte a thai hatóságoknál a 2016/2017-es magyarországi madárinfluenza járványt követően.
A megállapodással immár Thaiföld is elismeri a magyar állategészségügyi szolgálat által nyújtott biztosítékokat, így egy esetleges járvány esetén a thai exportban érdekelt magyar baromfiipari vállalkozások európai versenytársaikhoz képest is előnyhöz juthatnak – írták.
Kitértek arra is, hogy a magyar szakdiplomácia munkájának eredményeként egyre több jelentős kereskedelmi partnerország alkalmazza a regionalizáció elvét, legutóbb például Japánnal kötött hasonló megállapodást Magyarország.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a Thaiföldre irányuló magyar baromfiexport 2016-ban 42,7 tonna volt és 790 ezer eurót tett ki, 2017-ben 10 tonnára csökkent, értéke 280,8 ezer euró volt, a tavaly január-októberi időszakban 92 tonnát tett ki, mintegy 2,36 millió euró értékben – közölte az AM.
Nesze neked téli álom, a Wall Streeten megint a medve az úr
Éves szinten mínuszba fordult a Dow.
A háztartások ma már szinte képtelenek meglenni tévé és internet nélkül egy felmérés szerint
A válaszadók többsége még többet is hajlandó lenne fizetni az internetért, ha jobb szolgáltatást kapna.
Biden nem létező összegekből támogatná Ukrajnát, legalábbis ezzel nyugtatja az európai szövetségeseit
A költségvetésben nem szerepel olyan összeg, amit Ukrajnának küldhetne, de Joe Biden akkor is megígérte, hogy küldenek segélyt Kijevnek.
A világűrt is teleszemeteljük: az USA-ban először büntettek az űrszemét miatt
Az űrben keringő hulladék veszélyeztetheti az űrhajók és műholdak fellövését.
Még 10 milliárd euró kellene az EU-nak, de nagyon sürgősen, ám ehhez minden tagállam támogatása szükséges
Ukrajnára is költenének az extra pénzből.
Egy éve zárt be a miskolci Ellipsum Élményfürdő és most se látni mikor nyithat újra
Nem látni mikor nyithat újra a miskolci Ellipsum.