– Késő őszi időjárás jellemezte az esztendő 47. hetét, a levegő és a víz hőfoka is alacsony értékeket mutatott, utóbbi már csak 6 fok körül mozgott: azért a horgászok fogtak még pontyot és keszeget is, de ritka vendég volt a horgokon a békés hal – értékelt lapunknak Bozai Zsolt, a Magyar Országos Horgász Szövetség velencei-tavi kirendeltségének halőri csoportvezetője.
A szakember megjegyezte: a ragadozók közül a süllő csak ritkán, a csuka viszont gyakran felvette a felkínált csalihalat, s időnként szép, akár 4 kiló feletti példány is szákba került. Az állomány pótlására a víz halgazdálkodási jogosultja, a Magyar Országos Horgász Szövetség csukatelepítést tervez, amire várhatóan a következő napokban kerül majd sor.
Exodus: elhagyják Hegyi-Karabahot az enklávé örmény lakosai
Ararat Mirzoján örmény külügyminiszter tétlenséggel vádolta meg a nemzetközi közösséget a hegyi-karabahi konfliktussal kapcsolatban.
Százmilliós eltérések a somogyi lakásárakban - Siófok továbbra is drágább, mint Budapest
Minél távolabb megyünk Budapesttől, annál jobban csökken az ingatlanok értéke.
Elgázolt egy embert a vonat Hárosnál - Több vonat menetrendje módosul
Elgázolt egy embert a Balaton InterCity Háros állomáson vasárnap délelőtt, aki a helyszínen életét vesztette. Emiatt több vonat menetrendje módosul - tájékoztatta a Mávinform közleményben az MTI-t.
Melyik változó kamatozású állampapírt válasszuk az átalakuló környezetben? – a szakértő válaszol
A rendeződő körülmények ellenére egy magas kamatozású éve még biztos lesz a prémium állampapírnak, viszont a bónusz állampapír hozama gyorsan csökkenésnek indulhat.
A csapatok maguk akarják kitiltani a külföldi tulajdonosokat a Premier League-ből
Miközben a liga a független szabályozó létrehozásával sem ért egyet, a klubok már azért lobbiznak a kormánynál, hogy mit kéne cselekednie: például megtiltania, hogy külföldi ország 100 százalékos tulajdonos lehessen a PL-ben.
Londoni professzor: Ukrajna katonai veresége végzetes csapás lesz a NATO számára, és erről a Nyugat tehet
Kolosszális nyugati hiba volt Oroszország és Kína összehozása is.