Állománycsökkenést és drágulást várnak a sertéspiacon

Fotó: Knap Zoltán / Bors
Tarthatatlan helyzetről és kilátástalanságról beszélnek a sertéstartók idei várakozásaikat összegezve, és arról, hogy sokan feladják közülük, ami további jelentős állománycsökkenést okoz. Utóbbi viszont hozzájárulhat ahhoz, hogy valóban meginduljanak felfelé a sertésárak.

A két vírus, Cocid–19 és az afrikai sertéspestis (ASP) miatt világszinten kialakult ellátási és keresleti anomáliák, az ezekre visszavezethető uniós piaci problémák és az inputárak előre nem látható, tartósnak tűnő drágulása miatt a mögöttünk hagyott évben jelentősen nőtt a sertéságazati szereplők vesztesége, és sokat esett vissza a jövőbe vetett bizalmuk – írta piaci összefoglalójában a Magyar Állattenyésztők Lapja. Mint az Agrokép is megírta, az ASP tovább terjed Európában,már Olaszországban is felütötte a fejét a vírus.

A legnagyobb gond a magas takarmányár és az alacsony sertésfelvásárlási ár, melyhez komoly energia- és munkabérköltség-emelkedés is hozzájött – vélekedik Kiss György. A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének (FSE) elnöke szerint a sertésfelvásárlási árak már régóta nem mozognak együtt az önköltség változásával, ráadásul a húsipari átadási árak visszaestek, ami a termelőkre nehezedő árnyomást tovább fokozta. Szerinte ebben a helyzetben

rövid távon a sertéstartók 15-20 százaléka adhatja fel tevékenységét, de ha ahelyzet rosszabbra fordul, ez elérheti a 30 százalékot is.

Kiss György úgy látja, hogy a sertéstartók hosszú távú túlélését – az ASP visszaszorítása mellett – a termékpályán keletkező jövedelem jelenleginél arányosabb elosztása jelentheti. Fontos lenne a belföldi piaci részesedés megerősítése és az ágazati stratégia újragondolása annál is inkább, mert a nehézségek a jövőben még nagyobbak lesznek.

A sertéságazat kilátásai 2022-re Magyarországon rendkívül rosszak, mert a túltermelés csak úgy látszik megoldhatónak, ha a termelők, tenyésztők egy része felhagy a tevékenységével. A termelőket jelenleg egyetlen dolog foglalkoztatja: túlélni a válságot, vagy minél kisebb veszteséggel kiszállni belőle – vélekedik Kiss György. A támogatások és az állami intézkedések rendkívül fontosak, azonban az EU új szigorításai ijesztően hatnak a jövőre nézve. Sajnos a költségek jelentős visszarendeződése nem várható, ezért a felvásárlási ár növekedését elkerülhetetlennek tartja az elnök.

Tanulnunk kell a többi ország jó példáiból, az osztrákok például kitűnő módon védték meg a gazdákat – mutatott rá Kiss Görgy. Az életben maradó ágazati szereplőknek, akár új alapokon, de létre kell hozniuk egy nagy gazdasági súllyal rendelkező szervezetet, amelynek a keretei között hatékony együttműködés valósítható meg.

Fitos Gábor, a Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetségének (MSTSZ) ügyvezető igazgatója szerint vastagon veszteséges év lesz 2021. A 2019-ben és 2020ban elkönyvelt nyereségét sokaknak az elmúlt évi túlélésére kellett felhasználniuk, nem pedig fejlesztésekre.

Előttünk áll egy soha nem látott nagyságrendű európai uniós és hazai forrás a fejlesztésekre, amihez jelen pillanatban hiányzik az önerő. Ezek a pénzek óriási lendületet adhatnának az ágazatnak, de a beruházások megvalósítása most kérdésessé vált.

Az MSTSZ kérdőíves felmérése szerint 20 ezer koca tűnhet el a hazai termelésből, és amennyiben nem rendeződik a piac 1-2 hónapon belül, akkor további 40 ezer koca (és természetesen a szaporulata) fog hiányozni a hazai sertéshústermelésből. Ezek a folyamatok teljesen ellentétesek az európai uniós elvekkel – mely szerint a családi gazdaságok, a kis- és közepes termelők támogatása prioritás, mégsem érkezik semmilyen segítség Brüsszelből, csak elutasítás. Az MSTSZ ügyvezető igazgatója szerint az év első fele még nehéz időszak lesz, de nagyon bízik benne, hogy mihamarabb megfordulnak ezek a trendek, és jelentős élősertés-áremelkedés fog bekövetkezni a kieső állományok miatt.

Nem feltétlenül a legkevésbé versenyképtelenek fognak kihullani, nem a klasszikus piactisztulás fog megvalósulni, mivel a takarmánydrágulás miatt sok olyan gazdaság is térdre kényszerülhet, amelyek magas hatékonysággal termelnek, viszont vásárolt takarmányt etetnek – mondta Marczin Zsolt. Az Alföldi Sertés Mezőgazdasági Szövetkezet ügyvezető igazgatója. Most elsősorban attól függ a túlélés, hogy az adott gazdaságnak mennyi tartaléka van, illetve milyen forrásokat tud bevonni a termelés fenntartásába.

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetsége elnöke ugyanakkor a napokban arról beszélt, hogy

már az idei első félévben drágulás lesz a piacon.

A bolti polcokon a sertéshúsból készült termékek ára nem emelkedett tavaly, de mivel az élő sertés ára ma már nem fedezi a gazdák költségeit, árrobbanás jön, hogy a gazdák ne adják tovább veszteséggel a sertést – jelentette ki az InfoRádióban. Mint mondta, az év végén már meg is kezdődött a korrekció, amely fél éven át még folytatódni fog, ettől pedig a polcon látható árak is nőnek majd 2022 első félévében.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink