Társadalmi egyeztetésen a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program újabb felhívása

Ma megkezdődött a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program újabb felhívásának társadalmi egyeztetése. A kormány kiemelt célja a magyar vidék fejlődésének elősegítése, ennek érdekében a legkisebb hazai településeken működő kisvállalkozások 2022. február 17-től újabb 30 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a program keretén belül.

A Magyar Falu Programmal a kistelepüléseken élő lakosság egyre szélesebb körét, valamint a magyar vállalkozások fejlődését, megerősödését támogatjuk. Ezt segíti a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program is, amely korábbi felhívásaiban már 3000-nél több pályázót támogattunk több mint 31 milliárd forint értékben – mondta el Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

A program keretében 2022. február 17-től nyújthatnak be kérelmet az 5000 fő alatti településeken vagy szabad vállalkozási zónákban működő, illetve a fejlesztéseiket ott megvalósító mikrovállalkozások, 2-10 millió forint közötti támogatásra – hívta fel a figyelmet György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

A támogatás formája vissza nem térítendő, intenzitása maximum 70 százalék, vagyis minden 100 forint beruházásnál 70 forintot átvállal az állam, a lehívható előleg mértéke 50 százalék. A felhívásra beérkező támogatási kérelmek egyszerűsített kiválasztási eljárásrend alapján, folyamatos elbírálással kerülnek kiválasztásra.

A támogatás új eszközök, gépek beszerzésére, valamint infrastruktúra- és ingatlanberuházás megvalósítására, például üzletek vagy műhelyek építésére, bővítésére, korszerűsítésére és átalakítására fordítható. Támogatható tevékenység a gyártási licenc és know-how beszerzés, az információs technológia-fejlesztése is. Emellett a pályázatban részlegesen elszámolható a projekt-előkészítés és projektmenedzsment is. Azon vállalkozások pályázhatnak, amelyek nem tartoznak a KATA hatálya alá, minimum 1 lezárt, teljes üzleti évvel kell rendelkeznek és állományi létszámuk minimum 1 fő.

A pályázat társadalmi egyeztetése 2021. december 31-éig zajlik.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink