Már közel ezermilliárdosra duzzadt a Magyar falu program

Lassan eléri az ezermilliárd forintot a Magyar falu programra fordított költségvetési támogatások összege – közölte Czerván György fideszes országgyűlési képviselő egy tápiósági eseményen, ahogy a településnek a programban elért eredményeit mutatták be.

Tájékoztatása szerint a program indulása óta már 1100 településen nőtt a népességszám, köztük 858 olyan településen, ahol korábban évtizedeken keresztül csökkent. Határozott szándék van arra, hogy a programot addig folytassák, amíg ez mind a 2372 magyarországi településről elmondható lesz.

A komplex program évről-évre bővül, jelenleg négy célterülete van, a pályázók lehetnek önkormányzatok, történelmi egyházak, tankerületi központok, civil szervezetek is.

A képviselő szerint minden életszerű, költségvetésből megvalósítható javaslat beépült az eddigi programokba. Tápióságon a Magyar falu program keretében a temetőben a földutak helyett murvás, kerti utak épültek és három locsolókutat szereltek fel, a közösségszervező foglalkoztatását a programon keresztül jut bértámogatáshoz a közösségszervezői feladatok ellátásához, programok szervezéséhez. A megvalósításához szükséges infokommunikációs eszközök beszerzése, mint a laptop, a tablet, a projektor szintén a projekt részét képezi,

A közösségi házban egy rendezvények megtartására szolgáló helyiséget alakítanak ki, az ehhez szükséges eszközök: székek, asztalok, terítékek beszerzését is Magyar falu program biztosítja és folyamatban van a sportcsarnok vizesblokkjának a felújítása. Emellett a háziorvos és a védőnő a munkájukhoz nélkülözhetetlen eszközöket és berendezéseket kapott, a közterületek karban- és tisztán tartását biztosító munkagépeket szereztek be a program keretében.

A november 9-én megnyíló harmadik pályázati körben összesen 20 milliárd forintra lehet majd benyújtani a kérelmeket.

A cikk felhasználási feltételeiről itt tájékozódhat.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink