Népszerűbb lett az agrár felsőoktatás

Forrás: Getty Images
Egyre többen választják az agrár felsőoktatást, amit igazolnak az idei felvételi eredmények is – közölte Nagy István agrárminiszter.

Az Oktatási Hivatal által működtetett felvi.hu adatai alapján első helyen 4764 diák jelentkezett agrár képzési területre, közülük pedig 4082 fő kezdheti meg szeptembertől tanulmányait, ami több mint 28 százalékos bővülést jelent a korábbi évhez képest. Az agrártárca közleménye szerint stratégiai ágazattá vált a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, a biztonságos élelmiszer-ellátás nemzetbiztonsági kérdés is. Ezért a jövő szakembereinek a felsőoktatásban megszerzett tudással kell megtalálniuk a megfelelő válaszokat a 21. század kihívásaira – nyomatékosította Nagy István, hozzátéve, hogy ehhez erős agrár felsőoktatásra, és az ezzel szorosan együttműködő kutatási háttérre van szükség.

Cél, hogy az agrár felsőoktatás a piaci szereplőkkel szorosan együttműködve, igényeikhez igazodva versenyképes tudással vértezze fel a hallgatókat. Ehhez kiváló lehetőséget teremt a duális képzési forma, mely az agrár-felsőoktatásba jelentkezett hallgatók körében is egyre népszerűbb. Versenyképes tudás nélkül ugyanis nincs versenyképes agrárium.

Nagy István hangsúlyozta,

ma Magyarországon a diákok nyolc felsőoktatási intézmény közül választhatnak, ha agrár-felsőoktatási tanulmányokat szeretnének folytatni.

Így minden olyan diák, aki az agráriumban akar továbbtanulni, megtalálhatja a számára testhezálló szakot és felsőoktatási intézményt. Például a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen a felvett hallgatók száma 32 százalékkal, míg a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karára felvett hallgatók létszáma összesen 36 százalékkal növekedett.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink