A mentesítési terv legfontosabb változásai között említhető például, hogy ha egy fertőzött területen ún. másodlagos pozitív esetet igazol a Nébih laboratóriuma, akkor az érintett vadgazdálkodási egység egésze automatikusan szigorúan korlátozott terület (SZKT) besorolásba kerül. Szintén a fertőzött területeket érinti, hogy az itt található vadfarmok vaddisznóállományait fél éven belül fel kell számolni.
A terv arról is rendelkezik, hogy az SZKT-n kívüli területeken a vadásztársaságoknak a 2019/2020-as lezárt vadászati év terítékének 150%-át kell teljesíteniük diagnosztikai kilövéssel. Ennek végrehajtása egyúttal a vadgazdálkodási terv teljesítését is jelenti. Fontos változás, hogy a jövőben, ha egy társaság nem teljesíti a diagnosztikai tervszámot, akkor az állategészségügyi hatóság külső segítséget is igénybe vehet a gyérítés fokozása érdekében.
Az új mentesítési terv a kártalanítási eljárásra vonatkozóan is több változást tartalmaz. Többek között a jövőben a vaddisznó hullák kereséséért óradíj nem, a megtalált hullák után azonban 30.000 Ft állami kártalanítás jár. Emellett a szakemberek egységesítették és egyszerűsítették a vaddisznó testek után járó kártalanítás folyamatát.
A 2/2020. számú országos főállatorvosi határozat, valamint a fontosabb változások listája elérhető a Nébih tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/asp-mentesitesi-terv
Megjelent Magyarország új afrikai sertéspestis mentesítési terve
![](https://agrokep.vg.hu/wp-content/uploads/2020/03/SzekeresJanosvaddisznok-900x600.jpg)
![](https://agrokep.vg.hu/wp-content/uploads/2020/03/SzekeresJanosvaddisznok-900x600.jpg)
2020. március 9. – Az Afrikai Sertéspestis Szakértői Csoport közreműködésével megújult hazánk ASP mentesítési terve. Az új előírásokat az országos főállatorvos 2/2020. számú határozata tartalmazza. A dokumentumban – az elmúlt időszakban szerzett tapasztalatok alapján – számos járványvédelmi előírást pontosítottak, esetenként egységesítettek, vagy egyszerűsítettek a szakemberek. Az új mentesítési terv célja az ASP elleni védekezés hatékonyságának emelése.
Elképedés és felháborodás Szantorinin: otthonmaradásra kérték a helyieket a vendégáradat miatt
Elképedést szült, hogy a várható turistaáradat előtt egy helyi politikus arra kérte a helyieket: inkább ne is menjenek el otthonról.
Semjén Zsolt: Ukrajna nem lehet EU-tag, amíg nem biztosítja a magyar kisebbség jogait
Semjén Zsolt szerint az Oroszországgal háborúban álló Ukrajna NATO-tagsága a harmadik világháborút jelentené.
Időjárás-előrejelzés: mikor lesz már végre tűpontos a prognózis, és mi jön most hétvégén?
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a meteorológia még két napra előre sem tud pontos prognózist adni.
Kétszer is megütötte az őt videózó férfit Magyar Péter
Később, állítása szerint, Radnai Márk is megfenyegette őt verőemberek társaságában.
Mi sem hittünk a szemünknek: van három ágazat Magyarországon, ahol már egymillió forint fölött van az átlagfizetés
Hónapról hónapra lepi meg az elemzőket a magyarországi bérdinamika, amely minden korábbi várakozást felülmúlt, ugyanakkor jókora eltérések is láthatók.
Antarktiszi olaj lobbanthatja lángra a világot
Negyvenezer milliárd dollárnyi fekete arany bujkál a jég alatt.