Kiszállnak a belga és holland sertéstartók

Forrás: Getty Images
Lassan két hónapja, hogy a német sertésárak oldalaznak. A piaci szereplők kiegyensúlyozottnak tartják a sertés iránti keresletet és kínálatot, de Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kopetencia Központ vezető agrárszakértője úgy látja, e mögött növekvő feszültség bújik meg. Erről irt a múlt héten, most pedig egy sor erre utaló jelet mutat be. A német szektor integrálja a környező országok sertésszektorait is.

Az év végi ünnepek e napokban javítják a sertéshús iránti keresletet és ezzel a hangulatot. Még az EU exportja is élénkülni látszik. A közösségben az első félévben azonban 3 százalékkal csökkent a sertésállomány, a sertésvágás pedig 8,5 százalékkal esett vissza éves szinten. Ezzel párhuzamosan az első hét hónapban 19 százalékkal kevesebb sertéshús került az EU-n kívüli piacokra. Így zsugorodik az export aránya is. Ezek a trendek jövőre is folytatódni fognak. Az EU-ban a szigorodó szabályok látványosan elbizonytalanították a szektor szereplőit. Visszafogták a beruházásokat, kevesebb a befektetés, sok a kiszálló.

Belgium

Már nem először hosszabbítják meg a belga sertéstartók kivásárlását célzó programot. A 200 millió eurós keret feltételeit is enyhítik, hogy gyorsítsák a szektor leépülését. A jogosult sertéstartók most 2024. január 19-ig nyújthatják be jelentkezésüket. A program egyébként 2025. június 30-ig tart. Célja a sertéstartás által okozott nitrogénkibocsátás csökkentése a mezőgazdaságban.

Eddig a jogosult 980 sertéstartó vállalkozásból mindössze 236 nyújtott be kérelmet. A lazítással a jogosultak száma még 2700-zal emelkedett. A kapható összeg legfeljebb az összes élőállat és eszköz, épület értékének 120 százaléka lehet.

Hollandia

A holland állattartartók a jelenlegi program keretében július óta kaphatnak kártérítést, ha visszavonhatatlanul abbahagyják az állattartást. Azóta (október 25-ig) már 668 gazda jelentkezett a kilépési programokban való részvételre. A legtöbb pályázat (303) sertéstartó vállalkozásoktól érkezett. Rajtuk kívül 120 baromfitenyésztő, 114 tejtermelő és 87 marhatenyésztő mondott le a termelésről kártérítés fejében. A fennmaradó 44 kérelem több állatfajtát tartó gazdaságoktól érkezett.

Az EU Bizottság 1,47 milliárd euró értékben járult hozzá a kilépésekhez, két program keretében. Az 500 millió euróval indított LBV programban 2023. december 1-ig igényelhetnek kivonulási támogatást a holland gazdák. Az LBV Plusz program 2024. április 5-ig tart nyitva. Ennek keretében 975 millió euró áll rendelkezésre. A programok a különösen magas szennyezettségű régiók állattartó telepeit célozzák. A legtöbb jelentkezés eddig a délkeleti Gelderland (216), Noord-Brabant (173) és Limburg (148) tartományból érkezett. Ezeket a kérelmeket ugye még nem hagyták jóvá. A gazdák ajánlatot fognak kapni, amire hat hónapon belül kell reagálniuk. A maximum esetükben is a visszafordíthatatlanul megszüntetendő kapacitások értékének 120 százaléka.

Átrendeződés várható

A világpiac egyik fontos eseménye lesz 2024-ban az orosz sertéshús szállítások megindulása Kínába. A dolog jelentőségét csak fokozza, hogy a kölcsönös engedélyezések elkezdődtek, de az év közepénél hamarabb nem várható az árumozgás kezdete. Az orosz oldalon zöld fény szükséges az állatorvosi bizonyítványokhoz. Az orosz sertéstermelőknek továbbá regisztrálniuk kell a kínai CIFER állat-egészségügyi rendszerben.

Kína 2023 októberében feloldotta az orosz sertéshús behozatalára vonatkozó csaknem 15 éves tilalmat, miután részletesen elemezte az afrikai sertéspestis körüli helyzetet az országban, és kiterjedt tárgyalásokat folytatott a legmagasabb politikai szinten. A döntésből várhatóan a RusAgro, a legnagyobb sertéshústermelő profitál majd leginkább.

Az orosz sertésszektor további fejlődési potenciálja teljes mértékben az exporttól függ. A belföldi fogyasztás már most is kiugróan magas, az import kiszorítása már nem jelent növekedési potenciált.

Idén Oroszország sertéshústermelése becslések szerint 5 százalékkal, azaz 200 ezer tonnával nő. Ez a növekedési ütem 2024-ben tovább (7 százalékra) növekedhet. Annál is inkább, mert a 2018-ban, kormányprogram keretében kiosztott kedvezményes hitelekből épült telepek fokozatosan – 2025-ig – növelik kibocsátásukat, mostanra (2025-ig) válnak termelőüzemekké. Arra számítunk, hogy kínai határ közelében fognak új sertéstelepek épülni.

Szerző: Fórián Zoltán vezető agrárszakértő, Erste Agrár Kompetencia Központ

Cikk felhasználási feltételek:

Amennyiben a Felhasználó a saját weboldalára, közösségi oldalára tartalmat kíván átvenni a honlapról, azt kizárólag oly módon teheti meg, hogy a cikk címét és tartalmának rövid összefoglalóját (leadet) a képi elemek nélkül, változatlan tartalommal és hiánytalanul átveszi a Honlapról, és a forrást megjelölve a cikk teljes tartalmára mutató hiperhivatkozást (közvetlen linket) helyez el a címben vagy a lead alá. A felhasználási feltételekről itt olvashat.

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink