Hárman jegyzik a földadó kivetését betiltó törvényjavaslatot

Fotó: állai Márton / Szabad Föld
Már benyújtották az Országgyűlésnek a helyi adókról szóló törvényt módosító javaslatot, amely megakadályozná, hogy az önkormányzatok földadót vethessenek ki – jelentette be az agrárkamara országos küldöttgyűlésén Nagy István agrárminiszter.

Nagy István agrárminiszter, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke, és Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke közösen nyújtotta be a földadó önkormányzatok általi kivetését megtiltó törvénymódosító javaslatot. A miniszter a küldöttgyűlésen bejelentette, hogy miután márciusban átvette földadó ellen tiltakozó petíciót, amelyet 120 ezren írták alá, a kormány elé vitte az ügyet, a kabinet pedig támogatta a földadó eltörlésére vonatkozó javaslatukat. A gazdák megadóztatása forrást von ki az ágazatból, és begyűrűzik az élelmiszerárakba.

A miniszter beszélt arról, hogy az elmúlt időszak többszörösen új helyzeteket hozott a világban, és leginkább az agrárium körülményei alakultak át, hiszen az ágazatot egyszerre sújtotta, illetve sújtja a klímaváltozás, a termelés körülményeit szigorító uniós követelmények, az ezek miatt kialakuló egyenlőtlen világpiaci verseny, a Covid–19, és az orosz–ukrán háború következményei. A kormány ugyanakkor felismerte, hogy az élelmiszer-önrendelkezés nemzetstratégiai, sőt biztonságpolitikai kérdés, és az agrárium Brüsszelre nem számíthat, csak a magunk erejére – fogalmazott.

Ennek a szemléletváltásnak is az eredménye, hogy 2010 óta, az összes uniós tagállamot tekintve, a magyar agrárium érte el az ötödik legnagyobb hatékonyságjavulást

– nyomatékosította Nagy István. Az ágazat kiemelt kezelését jelzi, hogy a 2021–2027-es uniós ciklusban az EU-tól érkező vidékfejlesztési forrásokat a magyar költségvetés az engedélyezett legmagasabb arányban, 80 százalékkal egészíti ki. Ennek köszönhetően az átmeneti évnek tekintett 2021-ben és 2022-ben 1500 milliárd kerettel hirdetett meg az agrártárca új pályázati felhívásokat. Ebből a mezőgazdasági és az élelmiszeripari beruházások támogatására 12 ezer pályázat részesült 1300 milliárd forint támogatásban, eközben pedig idén is legalább 350 milliárd forint kifizetését prognosztizálják – sorolta.

A tavalyi és az idei év legfontosabb kérdése a mezőgazdasági termeléshez szükséges likviditás biztosítása. Ehhez a tavalyi aszályhelyzetre való tekintettel az Agrár Széchenyi Kártya kamattámogatási program indult az állattartók és az aszálykárt szenvedett növénytermesztők forgóeszközfinanszírozásának megkönnyítésére, illetve újraindították az MFB kamattámogatási programját is, év végéig kitolták a hitelmoratóriumot, és a kamatstop is könnyebbséget jelent sok termelő számára.

Az év második felében várható, hogy az új vidékfejlesztési pályázatok menetrendje,

az első kiírások pedig az idei év végén, a jövő év elején jönnek ki. Ekkor már kedvezőbb lesz a finanszírozási környezet, így a támogatási lehetőségek minden magyar agrárvállalkozás számára elérhetőek lesznek

– tette hozzá.

Mint mondta, a magyar kormány gazdálkodók iránti elkötelezettségét a gabonapiacon is bizonyítja: miután az érintett tagállamok közös fellépésének eredményeként az EU korlátozta az ukrán búza, a kukorica, a napraforgó és a repce régióban történő forgalomba hozatalát. csakhogy az uniós tilalom nem vonatkozik a május 2-a előtti szerződésekre, ezért Magyarország fenntartotta a határnap előtti kontraktusokra vonatkozó stopot. Kérdés, hogy mi lesz június 5-e után, amikor az uniós rendelkezés hatályát veszti, illetve várják, hogy érdemi megoldás szülessen a szolidaritási folyosó eredeti funkciójának megfelelő működése érdekében. Afelől viszont ne legyen kétségünk, hogy

a jövőben az ukrán termények jelentősebb jelenlétére kell számítani, ezt a megváltozott piaci körülményt pedig a gazdálkodóknak figyelembe kell venniük

– hívta fel a figyelmet.

Az agrárkamara öt évvel ezelőtt összeállított egy helyzetjelentést és javaslatcsomagot, elképzeléseikből pedig sok minden megvalósult – mondta Győrffy Balázs. Az elmúlt hónapokban egy újabb kiadványt, amelyben az azóta halmozottan megjelent problémákra is megoldásokat javasolnak, ágazati szintre lebontva, azt szem előtt tartva, hogy tagjaik javíthassanak versenyképességükön.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink