Folytatódnak az állami földárverések – ezekkel az új szabályokkal

Folytatódik a Földet a gazdáknak program, a napokban 14 ezer hektár állami földterületet hirdettek meg. Az eljárási szabályok megegyeznek a néhány hónnappal ezelőtt lebonyolított árverések előírásaival, azonban vannak bizonyos eltérések is – ezeket mutatja be cikkében Dr. Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára.

Milyen földeket értékesítenek?

Szántó, rét, legelő illetve vegyes művelési ágú földrészletek szerepelnek az ajánlati listán, 10 hektárnál nagyobb területtel. Az értékesíteni kívánt területek listája itt található (megyei bontásban).

Ki, hol és mikor vásárolhat tíz hektár fölötti állami földet?

A korábbiakkal megegyezően, árverezőként csak olyan természetes személy földműves vehet részt, akinek életvitelszerű lakáshasználata vagy üzemközpontja legfeljebb 20 kilométer távolságban van. „Életvitelszerű lakáshasználatnak” a lakóhely minősül, ha viszont az adott személynek van tartózkodási helye is, úgy ezt kell tekinteni az életvitelszerű lakáshasználat helyének. Az árverések lebonyolítására 2023. október 16. és október 31. között kerül sor. Az árveréseket az NFK közreműködőjeként a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok bonyolítják le közjegyzők jelenlétében.

Az árverési eljárás legfontosabb szabályait itt mutattuk be:

Állami földek értékesítése: júniusban indulnak az árverések

Állami földek értékesítése: így lehet élni az elővásárlási joggal

Állami földek értékesítése: így zajlik majd az árverés

Gyakorlati tudnivalók az állami földek vásárlásáról

Van-e kedvezményes hitel az állami föld vásárlásához?

A jelenlegi kamatkörnyezetben igen nagy segítséget jelent az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel, amely 5 százalékos ügyleti kamattal vehető igénybe (ez jóval kedvezőbb a piaci hitelek feltételeihez képest, hiszen komoly állami kamattámogatás kapcsolódik hozzá). A maximális futamidő 10 év, a hitelkeret összege pedig legfeljebb 1 milliárd forint lehet (a korábbi 500 millió helyett). Felhasználható eszközbeszerzéshez vagy földvásárláshoz is, de kevesen tudják, hogy például hitelkiváltásra is igénybe lehet venni ezt a lehetőséget.

Meddig és hogyan kell kifizetni a vételárat?

2024. február 29-ig az adásvételi szerződésben meghatározott számlaszámra.

Milyen költségei lesznek a szerződéskötésnek?

Az adásvételi szerződést tehát a nyertes árverezővel kötik majd meg, ennek költségei pedig a vevőt terhelik. Először is számolni kell az ügyvédi munkadíjjal, amely a vételárhoz kapcsolódik:

 

– 200 millió forintig a vételár 1,5 százaléka + áfa;

– 200 és 400 millió forint között 1,2 százaléka + áfa;

– 400 millió forint fölött pedig a vételár 0,9 százaléka + áfa.

Emellett a tulajdonjog bejegyzésének is lesz igazgatási díja és felmerülhetnek banki költségek is a föld megvásárlásakor. Amivel viszont mindenképp számolni kell, az az értékbecslés díja, amely főszabály szerint 20 000 forint + áfa ingatlanonként.

Súlyos következményei lesznek, ha mégsem fizetjük ki a vételárat

Ha a nyertes árverező vagy az elővásárlásra jogosult

a) az árverés napjától számított 8 munkanapon belül a szerződéskötés érdekében az NFK-nál neki felróható okból nem jelentkezik,

b) a szerződés neki felróható okból nem kerül megkötésre, vagy

c) a teljes vételárat nem fizeti meg,

úgy kell tekinteni, hogy a jogügylettől visszalépett.

Ez viszont azzal jár, hogy elveszti a befizetett árverési biztosítékot és felel a szerződéskötés meghiúsulásából az NFK-t ért károkért továbbá viseli az NFK ebből fakadó költségeit.

Mi az elővásárlási sorrend?

A helyben lakó szomszéd 2023. július 1-je óta már megelőzi a kiemelt tevékenységek végzőit (például ökogazdálkodó, vetőmagtermesztő, állattartó).

Az új rangsor tehát:

1) A Magyar Állam

2) A tulajdonostárs (közös tulajdon esetén)

3) A földhasználó

4) A helyben lakó szomszéd

5) A kiemelt tevékenységet végző földműves

6) A többi helyben lakó

7) A 20 kilométeren belüli földműves

Erdő vagy szőlő esetében természetesen ettől eltérő a rangsor.

Szerző: Dr. Cseh Tibor András, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének főtitkára

Cikk felhasználási feltételek:

Amennyiben a Felhasználó a saját weboldalára, közösségi oldalára tartalmat kíván átvenni a honlapról, azt kizárólag oly módon teheti meg, hogy a cikk címét és tartalmának rövid összefoglalóját (leadet) a képi elemek nélkül, változatlan tartalommal és hiánytalanul átveszi a Honlapról, és a forrást megjelölve a cikk teljes tartalmára mutató hiperhivatkozást (közvetlen linket) helyez el a címben vagy a lead alá. A felhasználási feltételekről itt olvashat.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink