Állami földek értékesítése: így zajlik majd az árverés

Fotó: Németh András Péter
Újabb részletekbe avatja be az Agrokép olvasóit az állami termőföldértékesítési program most induló ütemének gyakorlati végrehajtásáról Dr. Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára. Cikksorozatának most olvasható részében az árverés menetét írja le, lépésről-lépésre.

Júniusban kezdődik a 10 hektár fölötti állami termőföldek értékesítése. A területek eladására árverés útján kerül majd sor, melynek menete speciális szabályok alapján halad majd. Az eljárásrend kialakításánál a legfontosabb szempont az volt, hogy a jogbiztonság garantálása és az, hogy a törvényben meghatározott birtokpolitikai célok teljesüljenek. Ezt szolgálja az is, hogy csak 20 km-en belüli földműves licitálhat az árverésen illetve az is, hogy a Földforgalmi törvényben foglalt elővásárlási jogokkal az árverés esetében is élhetnek. Az árverés menetéről és az árverezők teendőiről szól tehát a cikksorozat záró része. A korábbi részek itt és itt érhetők el:

Milyen földeket értékesítenek?

Ezúttal a 10 hektárnál nagyobb állami termőföldek kerülnek értékesítésre, több ütemben, összesen 22 ezer hektár. Az első ütemben elsősorban szántó, rét, legelő művelési ágú földrészletet kínálnak megvételre. Az értékesíteni kívánt területek listája itt található (megyei bontásban).

1. lépés: a szükséges dokumentumok beszerzése

Árverezőként csak olyan természetes személy földműves vehet részt, akinek életvitelszerű lakáshasználata vagy üzemközpontja legfeljebb 20 kilométer távolságban van.

Ennek igazolására előzetesen be kell szerezni:

  • a kormányhivatal által kiállított hatósági bizonyítványt a földszerzési képesség igazolásáról,
  • a földműves-nyilvántartásból kiállított adatlapmásolat eredeti példányát (amely nem lehet harminc napnál régebbi),
  • igazolást a 20 kilométeren belüli helyben lakásról (ez a lakóhelynél a lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal vagy a jegyző által kiállított, az életvitelszerű ott lakást bizonyító hatósági bizonyítvánnyal; a mezőgazdasági üzemközpont esetében a földművesek, a mezőgazdasági termelőszervezetek és a mezőgazdasági üzemközpontok nyilvántartása alapján kiállított igazolással teljesíthető).

2. lépés: az árverési biztosíték megfizetése

Az árverési biztosíték összege helyrajzi számonként a kikiáltási ár 10 százaléka, melyet legkésőbb az árverést megelőző harmadik munkanap nulla óráig kell a Magyar Államkincstárnál vezetett letéti számlára, magyarországi pénzintézetnél vezetett forint fizetési számláról egy összegben történő utalással teljesíteni. Fontos, hogy az összegnek a fenti időpontig a letéti számlán jóváírásra kell kerülnie.

Az utalás közleményében a következő adatokat szükséges feltüntetni az alábbi sorrendben:

  • az ingatlan pontos megjelölése: település neve és helyrajzi száma,
  • az árverező adóazonosító jelét,
  • az árverező nevét.

Egyéb adatot feltüntetni nem lehet!

3. lépés: regisztráció

Az árverezőnek az árverésen való részvétel feltételeként árverési naponként, 30 000 forint összegű regisztrációs díjat kell a regisztráció helyszínén befizetnie. Tudni kell, hogy ha az árverezőként regisztráló személyt egyébként elővásárlási jog is megilleti és arra az árverés során hivatkozik, úgy elővásárlóként is regisztrálnia szükséges (magyarán duplán kell regisztrálnia).

4. lépés: a jogi képviselet kötelező az árverésen

Árverezőként vételi ajánlatot tenni személyesen vagy meghatalmazott jogi képviselő útján lehet. A személyes részvétel esetén is kötelező a jogi képviselő (tehát ügyvéd) jelenléte! Fontos, hogy elővásárlási joggyakorlóként való részvétel esetén a jogi képviselet viszont NEM kötelező. Azonban ha az elővásárlásra jogosult személy licitálóként is részt vesz az árverésen, úgy számára már kötelező a jogi képviselet.

5. lépés: az elfogadó nyilatkozatok leadása

Az elővásárlásra jogosult személy elfogadó nyilatkozatát teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba kell foglalni és már a regisztráció során, előre be kell nyújtani. Ennek a nyilatkozatnak tartalmaznia kell a Földforgalmi törvény 13-14-15. § szerinti vállalásokat, kivéve a vételár teljes mértékű elfogadására és a szerződést magára nézve feltétel nélkül elfogadó nyilatkozatot (ezeket majd csak akkor kell megtenni, ha ténylegesen élnek az elővásárlási joggal).

6. lépés: az árverés megkezdése

Az árverés megkezdésekor az árverezőkkel közlik az árverésre kerülő földrészlet kikiáltási árát, a földrészletre vonatkozó információkat továbbá a licitlépcsőt, majd ezt követően megtörténik az árverezők felhívása az ajánlatuk megtételére.

7. lépés: a licitálás

Az árverező a licitálás befejezéséig bármikor (bármelyik licitlépcsőnél) tehet érvényes ajánlatot. Az a vételi ajánlat érvényes, amelynek összege – a licitküszöb összegével – meghaladja az előzőleg tett érvényes vételi ajánlat összegét. Az árverező a vételi ajánlatát nem vonhatja vissza.

8. lépés: a licit vége

Az árverés addig tart, amíg az árverezésvezető a licitálást – az egyetlen és legmagasabb ajánlat háromszori kikiáltását követően – le nem zárja. Mi a helyzet akkor, ha többen is tettek ajánlatot a legutolsó licitkörben, de újabb ajánlat nem érkezik? Ilyenkor speciális a helyzet, hiszen nem sorsolás dönt közöttük, hanem eggyel visszalépve, az őket megelőző körben tett licitáló lesz a nyertes. Ez tehát arra ösztönzi a licitálókat, hogy (1) minden körben tegyenek ajánlatot és (2) addig folytatódjon a licit, ameddig már csak egy ajánlattevő marad.

9. lépés: az elővásárlási jogosultak nyilatkoztatása

Az árverés lezárultát követően az árverezésvezető felhívja a jelen levő elővásárlásra jogosultakat e joguk gyakorlására. Fontos, hogy a licit ilyenkor már nem nyitható újra! Az elővásárlásra jogosult a legmagasabb vételi ajánlattal megegyező összegben gyakorolhatja elővásárlási jogát. Az elővásárlási jognyilatkozat nem vonható vissza.

+1) Mi a teendő közös árverezők esetén?

Több személy közösen is árverezhet, ilyenkor közösen fizetik meg a vételárat és közös tulajdonban szerzik meg a földet.

  • Ilyen esetben ugyanazon jogi képviselőt kell közös meghatalmazás formájában megbízni.
  • A közös árverezői szándékról előzetesen (az árverési biztosíték befizetését megelőzően), közös, legalább teljes bizonyító erejű okiratba foglalt árverezői nyilatkozat formájában, az arveres2023@drive.nfk.gov.hu címen értesíteni kell az NFK-t.
  • Az árverési biztosítékot előzetesen, a közös árverezői nyilatkozatba foglalt tulajdoni hányadoknak megfelelően, mindegyik árverező saját maga fizeti meg önállóan, azzal a további átutalási közleménnyel, hogy „közös árverező”.
  • A regisztrációs díjat viszont már személyenként a teljes összegben kell megfizetni a regisztráció helyszínén.
  • Ezen túl a regisztráció során az árverésen közös árverezőként történő részvétel szándékáról – az érintett személyek megjelölésével – kifejezetten nyilatkozni kell, a közös elővásárlói nyilatkozat egy példányának a regisztráció során, a kormányhivatalnak történő átadásával.
  • Közös árverezőként vételi ajánlatot tenni kizárólag a közös, ugyanazon meghatalmazott jogi képviselő útján lehet.

Szerző: Dr. Cseh Tibor András, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének főtitkára

Cikk felhasználási feltételek:

Amennyiben a Felhasználó a saját weboldalára, közösségi oldalára tartalmat kíván átvenni a honlapról, azt kizárólag oly módon teheti meg, hogy a cikk címét és tartalmának rövid összefoglalóját (leadet) a képi elemek nélkül, változatlan tartalommal és hiánytalanul átveszi a Honlapról, és a forrást megjelölve a cikk teljes tartalmára mutató hiperhivatkozást (közvetlen linket) helyez el a címben vagy a lead alá. A felhasználási feltételekről itt olvashat.

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink