Legkevésbé a nitrogén-hatóanyagról mondtak le a gazdálkodók

Mennyiségben közel 30 százalékkal esett vissza a műtrágyaforgalom az első negyedévben, de a gazdálkodók így is 72 milliárd forinttal többet költöttek a tápanyag-pótlásra.

A műtrágya-forgalmazók 565 ezer tonna műtrágyát értékesítettek közvetlenül mezőgazdasági termelők részére 2022 első negyedévében, ami 28 százalékkal kevesebb volt, mint egy évvel korábban. Ennek ellenére a műtrágya-értékesítés nettó árbevétele 72 milliárd forinttal 132,9 milliárd forintra emelkedett, mivel a műtrágyaárak – a KSH számításai szerint – átlagosan háromszor voltak magasabbak 2022 első negyedévében, mint az előző év azonos időszakában – írja jelentésében az Agrárközgazdasági Intézet (AKI).

A megvásárolt nitrogén-foszfor-kálium (NPK) hatóanyag-tartalom 180 ezer tonna volt, 75 ezer tonnával (–29,3 százalék) kevesebb az egy évvel korábbinál. Legkevésbé a nitrogénhatóanyag-tartalom csökkent, ez közel negyedével, a foszfor 46,3, a kálium pedig 43,6 százalékkal volt alacsonyabb, mint a bázisidőszakban. Ebből következően

eltolódott a hatóanyagok aránya is: az NPK-hatóanyagok aránya 2022 első negyedévében 83:9:8 volt, az egy évvel korábbihoz (78:12:10) képest látható a nitrogén térnyerése.

Természetes súlyban vizsgálva 2022 első negyedévében közvetlenül mezőgazdasági termelőknek 565 ezer tonna műtrágyát értékesítettek, ebből 490 ezer tonna egykomponensű, 75 ezer tonna pedig összetett műtrágya volt. Az egykomponensű és az összetett műtrágya aránya 80:20 volt. A teljes eladott volumen 28 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül

egykomponensű nitrogénműtrágyából 24,8 százalékkal (161 ezer tonnával), összetett műtrágyából 43,5 százalékkal (58 ezer tonnával) vásároltak kevesebbet a termelők.

Az egyszerű káliumműtrágya forgalma 43,6 százalékkal csökkent, így közel 4 ezer tonna fogyott belőle, az egykomponensű foszforműtrágyaeladás pedig 46,3 százalékkal esett vissza: az egy évvel korábbi 4,4 ezer tonnával szemben csupán 700 tonnát értékesítettek.

A KSH tájékoztatása szerint a mezőgazdasági termelői árak szintje 33,9 százalékkal, a mezőgazdasági ráfordítások árszintje pedig 36,5 százalékkal nőtt 2022 első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növényi termékek termelői ára 38,2, az élő állatok és állati termékeké 23,9 százalékkal volt magasabb a 2021. évi szintnél. A gabonafélék termelői ára 53,8 százalékkal, az ipari növényeké 58,3 százalékkal emelkedett, ezen belül az olajnövények ára 60,8 százalékkal volt magasabb, mint a bázisidőszakban. A zöldségek termelői ára 12,3 százalékkal, a burgonyáé pedig negyedével nőtt.

A mezőgazdasági termelés során közvetlenül használt összes anyag ára emelkedett, legkisebb mértékben a gépek ára (+7 százalék), míg a növényvédőszereké 12,8, vetőmagoké 18, 6 százalékkal lett magasabb. A takarmányfélék és az energia ára több mint harmadával nőtt, a műtrágyáké pedig a legjelentősebben, közel háromszorosára emelkedett 2022 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest.

Az előző év azonos időszakához viszonyítva a Nitrosol 30% ára több mint négyszeresére, a mészammon-salétromé (MAS) három és félszeresére emelkedett. A monoammónium-foszfát (MAP) tonnánkénti ára átlagosan 309 ezer forintra nőtt, egy évvel ezelőtt 134 ezer forint volt, ez közel két és félszeres emelkedést jelentett. A megfigyelt műtrágyák közül egyedül a kálium-klorid ára nem érte el a kétszeresét, bár a 92 százalékos növekedéssel megközelítette: 2021 első negyedévében átlagosan 102, a tárgyidőszakban 195 ezer forintért lehetett a végfelhasználóknak megvásárolni.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink