Nyírtelek-Gyulatanya. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) vármegyei szervezete szeptember 10-én, kedden kukorica-, napraforgó- és cirokfajta-, növényvédelmi és technológiai bemutatót rendezett.
Az eseményen Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének az elnöke a hazai és a nemzetközi gabonapiaci összefüggésekre igyekezte felhívni a hallgatóság figyelmét – számolt be a szon.hu.
Augusztus elején több médium is azzal ijesztgette az embereket és a szakmát, hogy az idei kukoricatermés még a hazai igények kielégítésére sem lesz elegendő – emlékeztetett, hozzátéve: nem jöttek be a jóslataik, ugyanis az idén várhatóan meghaladja a kukoricatermés az 5,1 millió tonnát. S mivel a hazai piac igénye 4 millió tonna környékén szokott alakulni, bátran kijelenthető, hogy jut majd bőven exportra is. Petőházi Tamás hozzátette, a napraforgó összetermése 1 millió 724 ezer tonna körül alakulhat, míg a termésátlag 2,5 tonna/hektár lehet, ami nem annyira jó eredmény, sajnos sok esetben nem bírta a növényfaj a szárazságot.
A szakember felhívta a figyelmet: a hazai gazdálkodóknak muszáj lesz változtatni bizonyos agrotechnikai dolgokban, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége példaként a tőszámcsökkentést említette, de a vízkímélő talajművelés fontosságára is felhívta a gyulatanyai szakmai nap vendégeinek a figyelmét.
A teljes előadás itt tekinthető meg: