Úgy jó, ha nagy?

Forrás: Getty Images
A magyar tejtermelés még az EU-ban sem számít nagynak, de a tejtermelő farmok átlagos mérete alapján előkelő helyen állunk. A világban azonban elképesztő megalománia tört ki az egyre nagyobb állattartó telepek kialakításában. Ezt a hatékonysági verseny indukálja, és nagyon is elgondolkodtató, hogy hová fog vezetni és mi hajtja valójában. Mindezekről Fórián Zoltán, az Erste Agrár Központ, -Elemzés vezető agrárszakértője ír.

A téma annak ürügyén került elő, hogy az agrarheute a hétvégén arról írt: 50 ezer tehén termel egy szaúdi telepen, a sivatagban. A környezetterhelés is egészen extrém. Naponta 80 millió liter vizet használnak fel egy olyan országban, ahol a talajvízkészletek a végnapjukat élik. A takarmányigény napi 1300 tonna. Ez teljes mennyiségében import, aminek ökológiai lábnyoma hatalmas. Szerintem kevesen tudják, hogy Szaúd-Arábia a ’80-as évek óta élelmiszerexportőr. Az ország ma is exportál gabonát, valamint zöldséget, gyümölcsöt és tejterméket. De eközben a talajvizük szintje hat méterrel csökkent, és két kilométer mélyről hozzák fel, persze hűteni is kell. Ha a pénz nem is számít, a jövő akkor is kérdéses.

Ha ránézünk a világ legnagyobb tejtermelő telepeinek listájára, akkor még elképesztőbb adatokkal találkozunk. Ezek ugyan nem naprakészek, de elgondolkodtatók.

A tíz legnagyobb tejfarm fele például Kínában található. A többi Szaúd-Arábiában, Oroszországban és az USA-ban működik.

A szaúdi az önellátásra való törekvés nyomán jött létre, amely az olajválság idejéből ered. Hasonló az orosz élelmiszergazdaság fejlődésének története, amelyet embargók generáltak, s jutott el a világpiac vevői oldaláról az eladóira. A listában szereplők közös tulajdonsága a kiemelkedő innovációs potenciál, hatékonyság és a csúcstechnológiák alkalmazása, de ökogazdálkodók is vannak köztük.

A legnagyobb tejfarmok tejtermelés (millió tonna/év) és állatlétszám alapján

Forrás: IFCN

A tejipar a világ egyik leggyorsabban koncentrálódó iparága. E címért az autógyártással és a söriparral van szoros versenyben. A Rabobank, a világ legnagyobb agrárbankja – ahol magam is nyolc évet töltöttem – évtizedek óta követi a tejipar akvizícióit. 2023-as top20-as listájuk szerint az akvizíciók, a szerves növekedés és az infláció hajtja a világ legnagyobb tejipari csoportjainak növekedését. A húsz vezető tejipari vállalat együttes forgalma 21 százalékkal nőtt egy év alatt euróban mérve, viszont dollárban mindössze 7 százalékkal. Az immár évek óta a mezőny előtt robogó Lactalis továbbra is felvásárlási lázban ég. A táblázatot átfutva jól érzékelhető, hogy a dobogón vagy annak közelében csak az élénken akviráló csapatok kerülnek. A méret növekedésével a fejlesztések, a fenntarthatósági beruházások terhei jobban kezelhetők. Ez további lendületet fog adni a világban a tejipari felvásárlásoknak az elkövetkező években is.

A világ 20 legnagyobb tejipari csoportja

Forrás: Rabobank

A globalizáció alól – ami a tej értékláncának koncentrálódása mögött is áll – nem lehet kibújni. Az egyre nagyobb kereskedelmi hálózatok egyre kevesebb – de szélesebb palettával bíró – beszállítóval fognak dolgozni. Ennek azonban nem kell feltétlenül egyben tulajdonosi koncentrációt is jelentenie.

E cikk üzenete az, hogy az ár-érdek érvényesítő képesség stratégiai együttműködésekkel is növelhető, növelendő. Bizalom – szervezettség – szinergiák – hatékonyság – méretgazdaságosság – fenntarthatóság.

Szerző: Fórián Zoltán vezető agrárszakértő, Erste Agrár Központ, -Elemzés

Cikk felhasználási feltételek:

Amennyiben a Felhasználó a saját weboldalára, közösségi oldalára tartalmat kíván átvenni a honlapról, azt kizárólag oly módon teheti meg, hogy a cikk címét és tartalmának rövid összefoglalóját (leadet) a képi elemek nélkül, változatlan tartalommal és hiánytalanul átveszi a Honlapról, és a forrást megjelölve a cikk teljes tartalmára mutató hiperhivatkozást (közvetlen linket) helyez el a címben vagy a lead alá. A felhasználási feltételekről itt olvashat.

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink