Túlpörgette az árstop a csirkemell-keresletet

A sertéshúséhoz képest kevésbé lemaradva követi az árstoppal nem érintett baromfihúsfélék fogyasztói ára a felvásárlási árak emelkedését, miközben a hatósági áras csirkemellre akkora a kereslet, hogy a hazai feldolgozók nem képesek kielégíteni.

Egy év alatt 41,7 százalékkal, kilogrammonként 378 forintra emelkedett az élő vágócsirke felvásárlási ára, míg a vágópulykáé ugyanebben az időszakban 27,7 százalékkal 498 forintra nőtt – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) 2022 első huszonöt hetének árait összesítő adataiból. Az idei év első hete óta az áremelkedés a csirkénél 18,6, a pulykánál pedig 10,6 százalékos volt.

Az idei első négy hónapban ugyanakkor a magyar baromfihúsexport mennyiségben 4,6 százalékkal, 72 ezer tonnára csökkent, míg értékben 10,3 százalékkal 61,4 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ezzel szemben ugyanebben az időszakban mennyiségben is nőtt a baromfihúsimport, a 27 ezer tonnás behozatal 29,4 százalékos emelkedést jelentett, értéke pedig 53,4 százalékkal 19 milliárd forintra emelkedett ugyanekkor.

Május végéig 253 ezer tonna baromfit vágtak le, 12,7 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. Ezen belül a vágócsirke 182 ezer tonna volt, ami 5,9 százalékos, a vágópulyka pedig 38 ezer tonnát tett ki, ami viszont 3 százalékos növekedést jelentett.

Az emelkedő termelői áraknak – ahogyan azt a sertés-feldolgozók is jelezték – meg kell jelenniük a fogyasztói árakban. A sertésnél a fogyasztók – leszámítva az árstopba került combot – a boltokban 25-30 százalékos drágulást érzékelhettek, miközben a felvásárlási árak 60-65 százalékkal emelkedtek január óta. A baromfihúsok – amelyek között a mell és a farhát került a hatósági áras rendszerbe – a fogyasztói árak növekedési üteme jobban közelítette a termelői árakét, így a csirkecombért 36, a pulykamellfilééért pedig 16 százalékkal kellett többet fizetni a boltokban.

Az árstop ugyanakkor bizonyos szempontból nem jött rosszul a hazai feldolgozóknak. Ahogyan azt Bárány László, a Master Good-csoport tulajdonosa a VG-nek elmondta,

a csirkemellfilé ára például Nyugat-Európában a korábbi 6-9 euróról 12-14 euróra emelkedett, ennek hatására pedig a fogyasztás 30 százalékkal esett vissza.

Amilyen értetlenül fogadták, hogy a farhát mellett a mellfilé kapta meg az ársapkát, Magyarországon nem csökkent, sőt, 8-10 százalékkal emelkedett a belföldi fogyasztás – amibe azért részben belejátszott a határmenti bevásárlóturizmus is. A fogyasztói ár 1700-1900 forint, de ha megszűnne az árkorlátozás, 2300 körüli átlagár lenne, akkor pedig a 20-30 százalékos fogyasztáscsökkenésnek nálunk is nagy esélye volna – mondta.

Ez a kereslet párosulva a nagy hőséggel az elmúlt időszakban már azt eredményezte, hogy egyes élelmiszer-áruházakban már csak szlovák csirkemellet lehetett kapni. Ahogyan azt Bárány László az InfoRádióban elmondta, a Master Good Kft.-nél körülbelül 25-30 százalékkal növekedett a belkereskedelmi igény. A magyar előállítói kapacitás véges, de emellett az sem elhanyagolható, hogy az elmúlt hetek időjárása miatt

a csirkeistállókban is nagyon megemelkedett a hőmérséklet, ami hatással van az állatok növekedésére, és így a levágott csirkék élőtömege is 10-12 százalékkal kisebb a szokásosnál.

Az is hatással van a kínálatra, hogy a drasztikusan megemelkedett energiaköltségek és a madárinfluenza miatt telepítési korlátozások miatt mintegy 10-15 százalékkal kevesebb csibét tudtak hizlalásba állítani. Szerinte ugyanakkor a hiány most átmeneti, két-három hónap alatt a baromfikínálat egyensúlyba kerül a kereslettel.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink