Sertéspiaci nagyágyú jelentett csődöt

Forrás: Illusztráció
Fotó: Laufer László
A sertéspiacon magát meghatározónak mondó, hajdú-bihari Kurucz-csoport három cége jelentett egyszerre csődöt a múlt héten.

Csődöt jelentett a Kurucz Agro Mezőgazdasági Szolgáltató Kft., a Kurucz Farm Mezőgazdasági Kft.és a Pig-Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.– számolt be a 24.hu. Honlapja szerint a Kurucz-csoport 3500 hektár földön gazdálkodik, amin 45 ezer tonna takarmányt termel ki. Nyolc sertéstelepen összesen 8 ezer kocát, 140 ezer hízót tartanak. A cégcsoport nem csak tenyészti és vágja az állatokat, de a feldolgozást és értékesítést is maga végzi.

A portál szerint konkrét csődről a bő két hónapja leadott mérlegbeszámolókban még nem tettek említést, a cég 6,7 milliárd forint árbevételt könyvelt el és ehhez képest méretes, 653 millió forint veszteséget mutatott ki. Az összes tartozás a múlt év végén közelítette a 4,9 milliárd forintot, ennek a nagyobb része, 3,5 milliárd forint rövid lejáratú, éven belül fizetendő tartozás volt és 1,3 milliárd forint hosszú lejáratú kötelezettség (ebből 935 millió forint beruházási hitel).

A Kurucz Farm mérlege sem festett jobban, abban 5,1 milliárd forint bevétel és 498 millió forint veszteség szerepel, a tartozások pedig itt is meghaladták a 4 milliárd forintot. A kereskedő cég, a Pig-Trade 2,8 milliárdos forgalmat mutatott ki tavaly, 105 millió forint veszteséget és 1,6 milliárd tartozást halmozott fel.

Az energia drámai drágulása mellett a takarmányárak két év alatt megháromszorozódtak, a tetejébe a csoport takarmánytermelő területeit aszály sújtotta. Mindezek és a »sertéságazat negatív banki megítélése« súlyos likviditási hiányhoz vezettek

– részletezte Kurucz Ferenc a csőd okait.

A csoport honlapján már megjelentek a hirdetmények, ezek szerint szeptember 27-28-29-én nagyüzem lesz a sárrétudvari központban: egymást követő napokra hívták a három cég hitelezőit csődegyezségi tárgyalásra, most a hitelezőknek 30 napjuk van, hogy bejelentkezzenek az eljárásba.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink