Mit üzen a zuhanásba kezdett FAO élelmiszerár-index?

Forrás: Getty Images
A hazai élelmiszerárakban még nincs jele, de már negyedik hónapja esik a FAO élelmiszerár-indexe. Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője bemutatja, hogy az egyes termékpályákon mi okozza csökkenést, és ez mit jelez a mi piacaink számára.

A FAO élelmiszerár-indexe (FFPI) 140,9 ponton állt 2022 júliusában, ami 13,3 pontos (8,6 százalékos) csökkenést jelent a júniusihoz képest. Ez a negyedik egymást követő havi csökkenést jelent. Ennek ellenére még mindig 16,4 ponttal (13,1 százalékkal) a tavalyi év azonos havi értéke felett maradt. A júliusi csökkenés volt a legmeredekebb havi visszaesés az index értékében 2008 októbere óta, amit a növényi olaj- és gabonaindexek jelentős csökkenése vezetett, miközben a cukoré, a tejtermékeké és a húsoké is csökkent, de kisebb mértékben.

Mielőtt sorra vesszük a FAO élelmiszerár-indexének összetevőit, azért hangsúlyozzuk ki, hogy

  • az index a 2014-16-os szintnél még mindig közel 50 százalékkal magasabban van.

  • A nemzetközi index immár négy hónapja tartó csökkenése a hazai élelmiszer értékláncban egyáltalán nem érzékelhető. Nálunk az agrárárak az első öt hónapban 37,2 százalékkal voltak magasabbak egy évvel korábbi szintjüknél. Az értékláncon előre haladva ugyan ezek a számok jelentősen kisebbek, de a fordulatnak még nincs nyoma.


Forrás: KSH

A növekvő élelmiszerárak fogyasztásra gyakorolt hatásáról épp nemrégiben írtam az Agroképen. Ez már kezd számszerűsödni: A KSH legfrissebb adatai szerint, az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 0,3 százalékkal mérséklődött 2022 júniusában. Az élelmiszer-kiskereskedelem 75 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 1,1 százalékkal csökkent, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 2,5 százalékkal emelkedett.

Visszatérve a nemzetközi porondra, a FAO indexének fő elemeit emelem ki.

A FAO gabonaárindex júliusban 147,3 ponton volt a júniusihoz képest. A 19,1 pontos (11,5 százalékos) esést követően is 21,0 ponttal (16,6 százalékkal) a 2021. júliusi érték felett maradt. Az okokat ismerjük, hiszen az indexben szereplő gabonafélék nemzetközi árai csökkentek. Részben az Ukrajna és az Orosz Föderáció között Ukrajna fő fekete-tengeri kikötőinek feloldásáról kötött megállapodásra reagálva, a búza világpiaci ára júliusban 14,5 százalékkal csökkent. Ebben az északi félteke aratási helyzete is szerepet játszott, hiszen ilyenkor a legnagyobb a piaci kínálat. Ennek ellenére a nemzetközi búzaárak még mindig 24,8 százalékkal haladták meg a tavaly júliusi értéket.

Szintén az ukrán kikötők zárolásának feloldásáról szóló megállapodás állt a kukorica világpiaci árának 10,7 százalékos csökkenése mögött. Az árakra nehezedő nyomás enyhüléséhez a szokásosnál gyorsabban haladó argentin és brazil aratás is hozzájárult. A búza- és kukorica piaci korrekció a cirok és az árpa árát is lefelé nyomta, 12,8 százalékkal, illetve 12,6 százalékkal. Júliusban a rizs nemzetközi árai először csökkentek 2022 kezdete óta.

A FAO növényi olajárindex júliusban 171,1 ponton állt, ami 40,7 pontos (19,2 százalékos) csökkenést jelent, és 10 havi mélypontot jelent. A meredek esést a pálma-, szója-, repce- és napraforgóolaj világpiaci árának csökkenése okozta. Júliusban immár negyedik egymást követő hónapban csökkentek a pálmaolaj nemzetközi árai, elsősorban az Indonéziából, a világ vezető pálmaolaj-exportőréből származó bőséges exportlehetőségek miatt. Eközben a szója- és a repceolaj világpiaci jegyzései a csökkenő keresletre és a bőséges új terménykínálatra vonatkozó várakozásokra miatt estek vissza. A napraforgóolaj esetében a nemzetközi árak annak ellenére jelentősen csökkentek, hogy a fekete-tengeri térségben továbbra is fennáll a logisztikai bizonytalanság. A növényi olajok értékének alakulása során soha ne feledkezzünk meg a kőolajárak hatásáról sem!

A FAO tejárindex júliusban átlagosan 146,4 pont volt, ami 3,8 ponttal (2,5 százalékkal) alacsonyabb a júniusinál, de így is 29,7 ponttal (25,4 százalékkal) meghaladja a tavaly júliusi értéket. A sovány tejpor nemzetközi jegyzései mutatták a legnagyobb visszaesést, ezt követte a vaj és a teljes tejpor jegyzése, ami elsősorban az európai nyári szünet miatti gyenge keresletnek köszönhető. Ezen túlmenően a legtöbb vevőnél magasak a készletek, ami a gyenge kínai kereslet és a magas tejárak mellett az azonnali beszerzések iránti kereslet csökkenéséhez vezetett. Eközben a sajtok világpiaci árai stabilak maradtak, mivel az európai turisztikai desztinációk magas belső eladásai kompenzálták a gyengébb globális importkeresletet. Az általánosan gyenge kereskedelmi aktivitás ellenére a szűkös globális kínálat magas szinten tartotta a tejtermékek globáis árait.

A FAO húsárindex júliusban 124,0 pont volt, ami 0,6 ponttal (0,5 százalékkal) alacsonyabb, mint júniusban. Ez az első havi csökkenést jelenti hat egymást követő havi növekedést követően. Az Ausztráliából származó export-elérhetőségek növekedése miatt júliusban a juhhús világpiaci jegyzései meredeken estek. Eközben a marhahús nemzetközi árai csökkentek, ami a főbb termelő régiókból a globális kereslethez képest megnövekedett export-elérhetőségeket tükrözi, míg a gyenge általános importkereslet a sertéshús árait stabilan tartotta a vágósertés-kínálat szűkössége ellenére is, különösen az Amerikai Egyesült Államokban. Ezzel szemben a baromfihús nemzetközi ára történelmi csúcsot ért el.

A FAO cukorárindex júliusban 112,8 pont volt, ami 4,4 pontos (3,8 százalékos) csökkenést jelent júniushoz képest, ami a harmadik egymást követő havi csökkenést jelenti, és öthavi mélypontot jelent. A világgazdaság 2022-ben várható további lassulása miatti keresleti kilátásokkal kapcsolatos aggodalmak rányomták a bélyegét a nemzetközi cukorár jegyzésekre. Az árak csökkenését a brazil reál amerikai dollárral szembeni gyengülése és az etanol árának csökkenése is kiváltotta, ami a korábban vártnál nagyobb cukortermelést eredményezett Brazíliában július első felében. A világpiaci cukorárak júliusi csökkenéséhez az indiai export növekedésére és a következő szezon kedvező termelési kilátásaira utaló jelek is hozzájárultak.

A FAO élelmiszerár-indexének csúcsról való lefordulása, és immár tartós csökkenése azt üzeni számunkra, hogy ezeken az árakon a nemzetközi kereslet szűkülése már látványos. Az árak – a gazdasági válsággal is összefüggésben – nehezen tudnak a jelenlegi szinteken túlnőni.

Szerző: Fórián Zoltán vezető agrárszakértő, Erste Agrár Kompetencia Központ

Cikk felhasználási feltételek:

Amennyiben a Felhasználó a saját weboldalára, közösségi oldalára tartalmat kíván átvenni a honlapról, azt kizárólag oly módon teheti meg, hogy a cikk címét és tartalmának rövid összefoglalóját (leadet) a képi elemek nélkül, változatlan tartalommal és hiánytalanul átveszi a Honlapról, és a forrást megjelölve a cikk teljes tartalmára mutató hiperhivatkozást (közvetlen linket) helyez el a címben vagy a lead alá. A felhasználási feltételekről itt olvashat.

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink