Az AM tényadatai szerint nem nálunk a legmagasabbak az élelmiszerárak

Az állítások ellenére sem Magyarországon kell a legtöbbet fizetniük a vásárlóknak az élelmiszerekért – közölte kutatóintézete elemzésére hivatkozva az Agrárminisztérium. Ráadásul az elmúlt tíz év adatait összevetve kiderül, hogy az élelmiszerárak kisebb mértékben emelkedtek, mint a bruttó átlagkereset.

Az Agrárminisztérium kérésére az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) körbejárta az élelmiszerárakkal kapcsolatos, a sajtóban megjelent, Raskó György agrárközgazdász által írt cikk megalapozottságát. A tárca szerint a hivatkozott cikkben Raskó nem bontotta ki az igazság minden részletét, és önkényesen emelt ki statisztikai számokat. Írásában egyebek mellett azt állítja, hogy Európa-szerte Magyarországon a legdrágább az élelmiszer.

Az AKI elemzése tényként állapítja meg, hogy az Eurostat adatai alapján relatív értelemben Magyarországon növekedett a legnagyobb mértékben az élelmiszerár-index a 2015-ös bázisévhez viszonyítva. Megjegyzi ugyanakkor: az egyértelműen árnyalja a képet, hogy ugyanebben az időszakban a közép- és kelet-európai országokban (a balti országok, V4-es országok, Románia és Bulgária) is hasonló élelmiszerár-drágulás ment végbe.

A kutatók megvizsgálták a keresetek és az élelmiszerárak változásának viszonyát is. A KSH adatai szerint Magyarországon a havi bruttó átlagkereset
270 százalékkal,235 ezer forintról637 ezer forintra növekedett a 2015 és 2024 között eltelt tíz évben. Az Eurostat adatai szerint ugyanebben az időszakban a magyar élelmiszerár-index 205 százalékkal nőtt. Ezek alapján pedig megállapítható, hogy Magyarországon

a bruttó keresetek 65 százalékkal nagyobb ütemben növekedtek az élelmiszeráraknál, ez pedig a vásárlóerő erősödését jelenti

– áll az AKI elemzésében. A teljes cikk a Világgazdaság oldalán olvasható.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink