Minőségi forradalmat szeretnének a borászatban

Fotó: Kallus György / VG
A Pajzos Tokaj nyerte el a legeredményesebb pincészet címet az Országos Borversenyen, ahol a 22 magyarországi borvidékről 232 pincészet nevezett, összesen 824 tétellel.

A borászok mindig olyan, más ágazatok számára is előremutató újításokkal rukkoltak elő, amelyek miatt a magyar agrárium most is példaként tekint rájuk – jelentette ki a díjátadón Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető szerint az Országos Borverseny (OBV) is ilyen példa, amelyen a borászok ugyan versenyeznek, de nem ellenfelei egymásnak, hanem kölcsönösen inspirálják egymást. Most azon múlik a siker, hogy ki milyen gyorsan reagál az igényekre, vagy hogy ki képes annyira kreatívnak lenni, hogy maga diktálja a trendeket. A miniszter szerint különösen fontos, hogy mindaz, amit tudunk, a legszélesebb körhöz jusson el – és az OBV a borászok számára erre nagyon jó fórum.

A borászoknak nem egymással kell versenyezni, hanem önmaguknak – mondta beszédében Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) elnöke. A HNT két év szünet után rendezte meg az immár 41. versenyt, némileg megreformált formában. A változtatásokkal azt szeretnék elérni, hogy komolyabb rangja legyen az OBV-nek.

Nem, baj, ha itt kevesebb pontot kap valaki a borára, mint egy nemzetközi versenyen

– tette hozzá. Az idei OBV újdonsága volt, hogy a kóstolóbizottságokban főként termelők értékeltek. Ennek Légli Ottó szerint azért is van nagy jelentősége, mert a megújulás alanyai is ők, márpedig ennek a megújulásnak egyenesen „minőségi forradalomnak” kell lennie.

Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos – akinek feladata a közösségi bormarketing és borkommunikációs feladatok koordinálása – a szüretre utalva elmondta, hogy saját borászatában tapasztaltak szerint 20 százalékkal kisebb a termés, de a számok, vagyis a szőlő beltartalmi értékei jók.

Júliusban elfoglalt pozíciójáról szólva úgy fogalmazott, hogy „a mézeshetek elmúltak”, vagyis azokkal a piaci szereplőkkel is felveszi a kapcsolatot, akikkel eddig nem sikerült, hogy teljesebb képe legyen az ágazati helyzetről. Készül egy kutatás is, amely szintén alapja lesz a 2023–2026-os időszakra szóló bormarketing-startégiának, amelynek elkészítése és végrehajtása a legfontosabb feladata.

Az a dolgunk, hogy minden deci bornak meglegyen a helye, a termék, vagyis a bor jó legyen, csakúgy, mint a marketing

– fogalmazott, hozzátéve, hogy az értékesítés „exportlábának” is stabilnak kell lennie.

A legeredményesebb pincészet díjat idén – az egyik aszújával a hamarosan megjelenő TOP 100 magyar bor magazin listáján is előkelő helyen szereplő – Pajzos Tokaj kapta, míg a Magyar Borakadémia különdíját a Simkó pince nyerte el, 2016-os évjáratú Tokaji eszenciájáért.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink