Új módszert dolgoztak ki Debrecenben az antibiotikum-rezisztencia ellen

Forrás: Debreceni Egyetem
A bélflóra mikrobiológiai vizsgálatának új módszerét dolgozták ki a Debreceni Egyetemen, amely az antibiotikusos kezelések elkerülésében és az egészséges tápanyagok felkutatásában segít.

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) és az Általános Orvostudományi Kar közös kutatásának területe a bélrendszer mikroflórájának feltérképezése és a növényi hatóanyagok élettani hatásainak vizsgálata. A kísérletek során az élettani folyamatok megfigyelése mellett nyomon követték a vastagbél mikroflórájának változását is. Remenyik Judit, a kar tudományos főmunkatársa szerint a bélrendszer megismerése az immunrendszer működés miatt is fontos, amely 70-90 százalékban innen táplálkozik – tudatta honlapján az egyetem.

A mikrobiom-analízis a bélrendszer bakteriális összetételének vizsgálata. Ürülékből vett minták alapján következtetünk a bélflóra működésére. Kutatásunkban az állatok természetes, bioaktív hatóanyagban gazdag táplálékot kaptak. Célunk volt a bélrendszer egyensúlyi állapotának meghatározása, leírása is. A vizsgálatok alkalmával nyomon követhettük a bélflóra változását, és a tápanyagok adagolásával segítettük az egészséges állapot visszaállítását. Így elkerülhettük az antibiotikumos kezeléseket – fejtette ki Remenyik Judit.

A kutatás része volt a természetes alapú, jótékony hatású, nagymennyiségben elérhető tápanyagok felkutatása is, amelyek segítik az állatok egészségének megóvását, és amelyek révén kevésbé válnak fogékonnyá a különböző betegségekre. A kísérletben részt vevő Brojler-csirkék a vizsgált hatóanyagokat kontrollált mennyiségben tartalmazó tápot kaptak.

A pontos eredmények eléréséhez azonban olyan egységes mérési, vizsgálati módszert kellett kidolgozni, amely a legtöbb információt adja. Az általunk kidolgozott vizsgálati módszerrel a legrészletesebb képet alkothatjuk meg a mikrobiális ökoszisztémáról – emelte ki Paholcsek Melinda, az Általános Orvostudományi Kar Humángenetikai Tanszékének adjunktusa.

A kutatás jelentőségét az adja, hogy a módszer segítségével sokkal részletesebben megismerhető a bélflóra, az eddig ismert és tenyészthető baktériumok mellett a kis számban előforduló organizmusok is azonosíthatók. Az eljárás más állatok vizsgálata esetén is használható, és a humán vizsgálatokban is átültethető. Ez már részben megvalósult, hiszen a rezisztencia-profilozás során már alkalmazzuk az eljárást. Azt vizsgáljuk, hogy az adott minta hány olyan baktériumot tartalmaz, amely rezisztens a jelenleg használt antibiotikumokkal szemben. A kutatás következő lépcsőfoka a diagnosztikai módszert kidolgozása lesz – emelte ki Remenyik Judit.

A kidolgozott monitoring rendszert használja a MÉK a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (NÉBIH) közös programban, amelyben a vadon élő állatok által terjesztett fertőzések kimutatására és megelőzésére szolgáló vizsgálatokat végeznek.

A Debreceni Egyetem szakemberei a bélflóra mikrobiológiai új módszerét a Scientific Reports tudományos folyóiratban publikálták. A tanulmányt a mikrobiológia szakterület 70 legolvasottabb közleménye közé rangsorolták. A fejlesztés a GINOP „Mikrobiom metagenomikai és metaproteomikai vizsgálata takarmányozás hatására gazdasági haszonállatoknál” című projekt keretében valósult meg, mintegy 630 millió forint európai uniós támogatással.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink