Több száz, a sertéspestis miatt elhullott vaddisznót találtak a Budakeszin, a Budakeszi Erdészet tulajdonában lévő vadaskertben. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatása szerint miután a Budakeszi Erdészet elkerített vadászterületéről több esetben is vaddisznók elhullását jelezték, az országos főállatorvos elrendelte a vaddisznótetemek fokozott keresését a területen és az ott kilőtt vadakból is mintákat vettek. A Nébih laboratóriumába beérkező minták közül többen az ASP vírus jelenlétét igazolták a vizsgálatok. Ezért az országos főállatorvos, Bognár Lajos elrendelte a vadaskert kerítéssel határolt részén a vaddisznó-állomány felszámolását, Megkezdődött az állatok leölése Budakeszin, hiszen a betegség miatt ki kell üríteni a területet. Hozzátette, az biztos, hogy emberi közvetítéssel jutott be a vírus, hiszen Budakeszi környezetében, a természetben még nincs jelen. Ez azt jelenti, hogy nincs semmilyen összeköttetés Budakeszi és a fertőzött területek (Kelet-Magyarország) között, vagyis a betegség természetes terjedése kizárható. Az elmúlt hetekben azonban több olyan külföldi is járt a területen, akik ASP-vel súlyosan fertőzött országból érkeztek, de akár hazai fertőzött régiókból is behurcolhatták a betegséget.
A szakemberek most azt szeretnék elérni, hogy a vírus ne jusson ki a kertből, ezért azon kívül is keresik a tetemeket, és minden, a környéken kilőtt vaddisznót megvizsgálnak.
A Nébih közleményében hangsúlyozták: az afrikai sertéspestis emberre nem veszélyes, de a megbetegedett állatok leölése és a kereskedelmi korlátozások jelentős gazdasági kárt jelentenek. Ezért a Nébih szerint a legfontosabb továbbra is a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének megakadályozása, amelyhez elengedhetetlen az állattartók részéről a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása.
Felhívták az állattartók figyelmét arra, hogy a sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszer-hulladékkal – azaz „moslékkal” – tilos etetni, és ha hirtelen lázas megbetegedést, vérzéses tüneteket vagy elhullást észlelnek a sertésállományában, akkor 24 órán belül értesíteni kell az állategészségügyi szolgálatot.
Mivel a vírust a kirándulók is továbbterjeszthetik, a Nébih azt kéri, lehetőség szerint egyelőre ne látogassák az érintett területet, és általánosságban véve ne hagyjanak élelmiszer-hulladékot erdőkben, cipőiket pedig alaposan tisztítsák, mossák le a kirándulás után.
Pestet is „bevette” a sertéspestis
2019. október 1. – Afrikai sertéspestis fertőzést mutattak ki Pest megyében elhullott vaddisznókban.
Nagy a baj Európa legnagyobb atomerőművében - beindultak a vészhelyzeti generátorok Folyamatosan a katonai események az atomerőmű térségében.
Trump pokla vagy kiegyezés Iránnal? - a részvénypiac aggódva figyel Hiába döntött a kitermelés növeléséről az olajkartell, a piacok Trump elnök fenyegetőzésére figyelnek.
Szijjártó: az ukránok egyértelmű célokkal rendelkeznek - "terrortámadásokra is sor került" Szijjártó Péter szerint reális veszélye van az olaj- és gázhiánynak.
Élő videó: Orbán Viktor rendkívüli bejelentés tesz a magyar-szerb határról a Török Áramlat gázvezeték elleni terrortámadás miatt A magyar miniszterelnök Szijjártó Péterrel tartott sajtótájékoztatót.
Ilyen még nem volt: döntött Magyarország egyik legnagyobb bankja az Otthon Startról – keddtől óriási kedvezményt ad, ezek a feltételek Több pénzitézet módosította kedvező irányba a feltételeket.
Ukrajnán kívül most mindenki együtt örül az oroszokkal: újraindult a legnagyobb olajkikötője, miután Zelenszkijék szétlőtték – már rakodják az első hajót Megint működik az exportközpont, amit ukrán drónok robbantottak fel.