Merre mehet jövőre a búzaár?

Miközben a karácsony mellett a mesterséges intelligencia is körülvesz minket, el kell kezdenünk a jövő évi kívánságok és fogadalmak listáját összeállítani. A termelők magas terményárakat kérnek, de vajon ennek mekkora az esélye? Fórián Zoltán, az Erste Agrár Központ vezető agrárszakértője év végi elmélkedésében ezt járja körül.

Egy sor olyan informatikai projektben vettem részt az évek során, amely a mezőgazdasági termelők számára tervezett menedzsment információs rendszert fejleszteni. Amikor a naturális és pénzügyi adatok rögzítéséről volt szó, sima volt az ügy. De, amikor a jövedelemtervezés került elő, akkor a várható áraknál a programozók tudománya véget ért. A „Milyen gyakran tudod frissíteni az előrejelzéseidet?” – kérdés jelentette a holtpontot.

A mezőgazdasági árakra vonatkozó előrejelzés ugyanis nem véletlenül ritka, mint a fehér holló. Egy olyan soktényezős modell, amely az időjárás egyre gyakoribb szélsőségei, a többi befektetési termék piaci mozgása, a termés és felhasználás előrejelzései, a politikai beavatkozások széles palettája és a lokális piaci helyzet sokszínű működése által befolyásolt.

És itt érkezünk el a mesterséges intelligencia korába. A minden problémát megoldó műelme vajon miért nem tud használható előrejelzést adni a búzapiacra? Hát, éppen ezek miatt. A fenti tényezők paraméterezése nehézkes. Akkor miért használja egyre több intézmény a mesterséges intelligenciát? Azért, mert a legyintésnél, mi szerint a piac úgyis kiszámíthatatlan, azért mégiscsak előrelépés, vagy még inkább a felelősség hárítása. A fejlődés pedig nem tagadható.

A mesterséges intelligencia többek között a piaci hangulatot is figyelembe veszi, elemzi a híreket, a közösségi médiát, tanul, dinamikus előrejelzést ad. Olyan mennyiségű adatot kezel, amelyet el sem tudunk képzelni, ráadásul tanul a hibáiból(!).

Szóval ezek a mesterséges intelligencia által készített előrejelzések is egyre hatékonyabbak lesznek. Ráadásul egyre szélesebb rétegek számára válnak elérhetővé. Ennek mi lesz a következménye? Az új piacbefolyásoló tényezők erősödése miatt aztán megint jön a kiszámíthatatlanság. A tőzsdei robotok ugyanis elképesztő sebességgel és hatékonysággal fogják ezeket az előrejelzéseket használni kötéseik során.

Én még a hagyományos intelligenciámat használom, amikor azt mondom, hogy a búza ára az előttünk álló évben nem fog tudni tartós emelkedő pályára állni.

Ez pedig annak fényében súlyos kijelentés, hogy az évet is alacsony árakkal indítjuk. Ami 2023-ban még nem így volt. Szóval okszerű művelés, az együttműködések minden határon túli erősítése, hatékonyság a termelésben és értékesítésben. Ezzel kívánok Boldog Újévet minden kedves olvasómnak!

Szerző: Fórián Zoltán vezető agrárszakértő, Erste Agrár Központ

Cikk felhasználási feltételek:

Amennyiben a Felhasználó a saját weboldalára, közösségi oldalára tartalmat kíván átvenni a honlapról, azt kizárólag oly módon teheti meg, hogy a cikk címét és tartalmának rövid összefoglalóját (leadet) a képi elemek nélkül, változatlan tartalommal és hiánytalanul átveszi a Honlapról, és a forrást megjelölve a cikk teljes tartalmára mutató hiperhivatkozást (közvetlen linket) helyez el a címben vagy a lead alá. A felhasználási feltételekről itt olvashat.

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink