Minimálárat kér a lengyel kormánytól a Solidarność

Fotó: Mártonfai Dénes / Tolnai Népújság
A lengyel Solidarność (Szolidaritás) szakszervezet kilogrammonként 0,7 zloty (60 forint) minimálár meghatározását kéri a kormánytól.

A lengyel szakszervezet a miniszterelnökhöz és mezőgazdasági miniszterhez címzett nyílt levelet, amit a FruitVeB közölt.

„Az NSZZ RI Solidarność szakszervezet felhívással fordul a Lengyel Köztársaság miniszterelnökéhez és a mezőgazdasági miniszterhez, hogy haladéktalanul vegyék fontolóra a gyümölcstermelő gazdaságokban élő gazdálkodók anyagi helyzetét, akik gigászi erőfeszítéseik, takarékossági intézkedéseik és termelés iránti elkötelezettségük ellenére sem tudják fenntartani gazdaságaik jövedelmezőségét. A kertészeti ágazat több éve húzódó válsága és a világpolitikai zűrzavarból adódó egymást átfedő negatív hatások következtében a termelők rendkívül nehéz helyzetbe kerültek. A főbb gyümölcstermesztési ágazatok, ezen belül is az almatermesztés olyan mértékben vált veszteségessé, hogy az eladott gyümölcs utáni árbevétel a termelési költségeknek csak egy részét képes fedezni.

Közgazdászként Miniszter úr tisztában van azzal, hogy ez az állapot a gazdaságok összeomlásához és emberi tragédiákhoz vezet. Ezzel a felhívással szeretnénk megakadályozni, hogy az évi 4-4,5 millió tonna almatermést adó mezőgazdasági terület kárba vesszen. Megfelelő gazdálkodás mellett az almatermesztés jó években jelentős bevételeket hozott az állami költségvetésnek. Erkölcsi kötelességünknek tartjuk, hogy megvédjük a hazai ágazatot, de ennek eléréséhez azonnali támogatásra van szükségünk a gyümölcságazatban, például kilogrammonként adott támogatások formájában. Szorgalmazzuk, hogy a hazai gyümölcstermelők az almaért legalább 0,70 PLN/kilogramm (60 forint/kilogramm) árat kapjanak. Ez az árszint tenné lehetővé, hogy a lengyel gyümölcstermesztők túléljék az idei évet. Ami pedig a lengyel gyümölcstermesztő szektor hosszú távú fellendítését illeti, indokoltnak tartjuk egy tárgyaló-egyeztető testület létrehozását.”

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink