A háború az olasz tésztaszektort is fenyegeti

Forrás: Getty Images
A korábban Ukrajnából és Oroszországból érkezett búzaszállítmányok megakadása miatt bezárás fenyegeti az olaszországi pékségeket. A La Repubblica a kenyér és a tészta 30 százalékos drágulását várja.

A tizenegyezer tagot tömörítő Consorzio Agrari d’Italia (CAI) agrárszövetség adatai szerint az ukrajnai háború utóbbi tizenegy napja alatt a bolognai árutőzsdén a közönséges búzaliszt ára 12 százalékkal emelkedett, a kukoricáé 14,5 százalékkal – írja az olasz lapra hivatkozva az Infostart. Egyedül a nagyrészt Kanadából importált és a tésztákhoz használt durumbúza ára maradt stabil.

A Coldiretti termelői szövetség hangoztatta, hogy

a világméretű vészhelyzet közvetlen közelről érinti Olaszországot, mivel a kenyér- és kekszgyártáshoz használt liszt 64 százalékát, valamint az állatok táplálásához szükséges kukorica 53 százalékát importálja.

A Coldiretti arra emlékeztetett, hogy az utóbbi tíz évben az olasz kukoricatermelés mennyisége egyharmaddal csökkent, a búzáé pedig húsz százalékkal. Ettore Prandini a Coldiretti elnöke szerint a helyzet csak rosszabb lesz, mivel a közös európai agrárpolitika nem ösztönzi a termelést.

Stefano Fugazza, a milánói kézműves vállalkozásokat képviselő Unione Artigiani elnöke a La Repubblicának azt mondta, máris tucatnyi pékséget fenyeget bezárás a megemelkedett alapanyag árak következtében. A harmadik generációs sütödét vezető Fugazza hangoztatta, hogy nemcsak a liszt, hanem a közüzemi díjak, valamint a szállítási költségek is jelentősen emelkedtek. A cukor ára egy év alatt ötven százalékkal nőtt.

A háború megnehezíti a műtrágya beszerzését is, amely több mint 95 százalékban külföldről, részben Ukrajnából érkezik.

Hiánnyal számolnak növényi olajból is: Olaszország a belföldi fogyasztás egyharmadát tudja megtermelni, a többit mostanáig hajókkal szállították Mariupol és Odessza kikötőjéből.

A La Repubblica számításai szerint a kenyér és a tészta ára harminc százalékkal emelkedhet, ami a pizzériák, éttermek árait is növelni fogja.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink