Ebben az évben a ponty fogási tilalmi ideje május 2-án (szerda) veszi kezdetét, majd egészen május 31-én (péntek) éjfélig tart. Ugyaneddig marad érvényben a garda, a paduc, a szilvaorrú keszeg, a jászkeszeg, a márna és a domolykó fogására vonatkozó korlátozás is, melyről a Nébih korábban már tájékoztatást adott. Emellett június 28-án éjfélig (péntek) a kősüllő fogása sem engedélyezett.
Szintén május 2-án nulla órakor indul a harcsa és a compó fajlagos tilalmi ideje. Ezek a halfajok csak június 15-én (szombat) nulla órától szabadulnak fel a tilalom alól. A harcsa fogási tilalmával kapcsolatban fontos tudniuk az érintetteknek, hogy ez a korlátozás eltér a többi halfajétól, mivel a 100 cm-nél hosszabb egyedek a fajlagos tilalmi időben is kifoghatóak.
Annak ellenére, hogy az utóbbi napokban lehűlt az időjárás, az akác már elkezdett virágozni, ami azt is jelzi, hogy eljött a harcsaszaporodás ideje. A levegő és a vizek felmelegedésével folytatódik a pontyfélék ívása is, nagyobb egyedekre akár a nádasokban is lehet számítani, hasonlóképpen a keszegek csapatai is feltűnhetnek a part menti növényes területeken.
A Nébih javasolja a horgászoknak és a halászoknak, hogy mindig tájékozódjanak az egyes vízterületeken érvényben lévő, saját horgászrendről is, amely esetenként eltérhet az érvényben lévő jogszabályoktól. Sok vízterület – ahol az állomány elsősorban haltelepítésből származik – mentesül a pontytilalom alól, míg máshol a harcsatilalom a 100 cm-nél nagyobb egyedekre is vonatkozik.
Horgászati tilalom: indul is, marad is
Nagy botrány készül: Ausztria az Európai Unióhoz fordult a paksi fenékküszöb építése miatt a Dunán, Magyar Péter kifakadt – "Ez nem egy jó jel" Elsikkadt a nagy kommunikációs zajban, de Magyar Péter egy nagyon fontos fejleményt osztott meg a paksi fenékküszöbről a saját értesüléseire hivatkozva a csütörtöki kormányzati sajtótájékoztatón. Ebből egy komoly vita bontakozik ki Magyarország és Ausztria között a Dunán zajló beavatkozás következményeképp.
Megerősítették: eladják az óriásgépet az új magyar légitársaság alól, helyette jött a világ egyik legnagyobbja – átalakítás a Hungary Airlines-nál Átalakul a Hungary Airlines flottája.
Trump tovább tekerte a szankciós satut – teljes pánikban az iráni felsővezetés: az olajbevételek szinte teljesen elapadtak, két hónapon belül a benzin is kifogyhat Vészesen fogy a levegő Irán körül: az amerikai olajembargó elapasztotta az ország legfontosabb bevételi forrását, a riál összeomlott, az infláció pedig közel 70 százalékra ugrott. Az iszlám teokrácia magas rangú tisztviselői arról beszélnek, már csak két hónapra elegendő benzinkészlete maradt az országnak. Egyre inkább úgy tűnik, hogy Washington a gazdasági szankciókkal nagyobb károkat tud okozni Teheránnak, mint a légitámadásokkal.
Lassan üt a végrehajtók órája, a kormány sebességet vált: Magyar Péter döntött, már nincs visszaút – „ezt az egész bűnszervezetet, ezt a kamarát eltöröljük!" A reformot már májusban bejelentették, de valahol elakadt.
Magyarország újra csatlakozik a legfontosabb EU-s kutatásokhoz, ismét elérhetővé válik az Erasmus a felsőoktatásban Magyarország 2022-ben szorult ki az uniós kutatási projektből.
Eldőlt: ez lesz a magyarországi orosz diszkontlánccal – félreérthetetlen az üzenet, erre számíthatnak a vásárlók Mere, Basket Plus, MyPrice: úgy tűnik, ezen a helyzeten egyetlen név sem fog már segíteni.