A fertőzött vaddisznókat a Hajdú-Bihar megyei Nyírábrány és Álmosd községek határában találták a vaddisznó hullák szervezett keresése során. Az érintett terület a romániai házisertés kitörések miatt már korábban is megfigyelési zárlat alatt állt.
A betegség jelenlétét három elhullott vaddisznóból származó mintában igazolta 2019. április 29-én a Nébih laboratóriuma. A járványügyi nyomozás jelenleg folyamatban van. Az eddigi adatok alapján valószínűleg a vaddisznók természetes vándorlása során, Romániából érkezhettek a fertőzött állatok Magyarországra, főleg mivel a szomszédos román területeken az elmúlt hónapokban nagyszámú vaddisznó esetet állapítottak meg.
Az ASP megállapítását követően az országos főállatorvos – a korábbi esetekhez hasonlóan –minden szükséges intézkedést elrendelt. Ezek közé tartozik többek között, hogy a szakemberek kijelölték a fertőzött, valamint azon belül (a járványügyi védekezés szempontjából különösen fontos) szigorúan korlátozott területet. Az érintett területekről és a vonatkozó előírásokról részletes tájékoztató található a Nébih honlapján.
Hajdú-Bihar megye mellett négy további megyében van jelen a fertőzés: Hevesben 2018 áprilisa, Szabolcs-Szatmár-Beregben 2108 májusa, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyékben tavaly október óta.
A betegség nem csak természetes úton, hanem illegális sertésszállítással, ragályfogó tárgyakkal és fertőzött húst tartalmazó élelmiszerekkel is gyorsan tovább terjedhet. A Nébih felhívja minden állattartó figyelmét a jogkövető, felelős magatartásra a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének megakadályozása érdekben! Továbbra is ki kell emelni, hogy a sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékkal („moslékkal”) tilos takarmányozni! Fontos, ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, vérzéses tüneteket vagy elhullást észlel, haladéktalanul értesítse az állategészségügyi szolgálatot!
Az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes! A jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami egyrészt a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból adódik.
A betegségről, az elrendelt előírásokról, korlátozásokról, valamint az érintett területekről részletes információk találhatók a Nébih honlapján: http://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis
Hazánk keleti részében megjelent az afrikai sertéspestis
2019. április 30. – Hajdú-Bihar megye megfigyelés alatt álló területén három elhullott vaddisznóból mutatta ki április 29-én az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az állategészségügyi szakemberek – az országos főállatorvos utasítására – haladéktalanul megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását. A betegség valószínűleg a vaddisznók természetes vándorlása során, Romániából jutott a térségbe.
Ezt senki se hitte volna: Németország átáll a totális fegyvergyártásra, az autóipar már tankokhoz gyárt alkatrészt – nincs más esélyük A fegyvergyártás sok vállalat számára válik menekülőúttá.
Rendkívüli: Szerbia bejelentette, ki akarta felrobbantani a magyarországi gázvezetéket, őrizetbe veszik – kiderült, hol gyártották a robbanóanyagot Eddig nem ismert részleteket közölt a szerb katonai ügyészség.
Európa csak nézi: ömlik ki a földből az olaj és a gáz Oroszországban, sorra bukkannak rá az új lelőhelyekre – Putyintól csak kérni kell Moszkva hosszú távon is képes fenntartani exportpotenciálját.
Először szólaltak meg az ukránok a magyarországi gázvezeték elleni terrortámadásról: megnevezték, ki rakhatott a Török Áramlathoz robbanóanyagot – nem okoztak meglepetést Ha megszakad a cső, Magyarország gázellátás nélkül marad.
Zelenszkij elszabadult, nem bírnak vele a legfőbb szövetségesei sem: Ukrajna felrobbantotta az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót – hiába kérték, hogy ne tegye Ezúttal egy nagy kapacitású olajfinomítót ért ukrán támadás.
Micsoda véletlenek vannak: Magyar Péter lengyel testvérpártja ugyanazzal a képtelenséggel állt elő, mint amivel Tisza Magyarországon Heves eszmecsere bontakozott ki két lengyel politikus között, miután a kormánypárti Pawel Blizniuk azt állította, hogy a Jog és Igazságosság katonákat akar küldeni az iráni háborúba.