Folyamatosan nő az agrár-szakképzésben tanulók száma

A világszintű kihívások ma mind azt igazolják, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar jelentősége óriási, ezért jó döntés az agráriumot választani életpályának – mondta az agrárminiszter csütörtökön Budapesten, az országos szakiskolai tanévnyitón.

Nagy István szerint gondterhelt időszakban kezdődik a 2022-2023-as tanév, de a magyar agrárium minden nehézséget képes megoldani. Úgy vélte, összefogásra most különösen nagy szükség van, hiszen a mezőgazdaságot hatványozottan érinti az éghajlatváltozás, a munkaerőhiány, az energia- és nyersanyagdrágulás. A kihívások sosem fogynak el, a mostaniak mellett bizonyára lesznek újabbak is, ezért az agrárképzést választó diákoknak mind az iskolában, mind az életben lesz bőven tanulnivalójuk – mondta a miniszter.

A tárcavezető üdvözölte, hogy

a tárca fenntartásában álló intézmények évek óta egyre több beiratkozót fogadnak,

az idén 4638-at, 5 százalékkal többet az előző tanévhez képest. Úgy vélte, hogy ez az agrárszakképzés emelkedő presztízsének köszönhető, és igazolja az Agrárminisztérium (AM) eddigi erőfeszítésit. Az agrárszakképző intézmények hálózata 2013-tól jött létre, a 2019-ben megjelent agrárszakképzési stratégia pedig célként fogalmazta meg az oktatás tartalmi megújítását, az iskolák felszereltségének javítását – jelezte.

A megkezdett munkát a tárcavezető szerint a versenyképes gyakorlati ismeretek elmélyítésével kell folytatni, amit szerinte a duális képzés, a szakképzési centrumok és az agrárvállalkozások együttműködésében megvalósuló Ágazati Képzőközpontok biztosíthatnak. A miniszter kiemelte az Erdészeti Ágazati Tudásközpont létrehozását is, amely az első ilyen intézményként valósulhatott meg. Az erdők stratégiai helyet foglalnak el az agráriumban, ezért a tárca kiemelt figyelmet fordít rájuk – fogalmazott.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink