Ahhoz, hogy az agrár- és élelmiszeripar vonzóbb pálya lehessen a fiatalok számára, meg kell mutatni nekik azt, hogy stratégiai ágazatról van szó, hiszen ők a magyar vidék záloga, nélkülük nem képzelhető el a vidéki megújulás és a vidéket megtartó erő – közölte Nagy István agrárminiszter. Hangsúlyozta: e célból a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) 11 kutatóintézete is csatlakozik az egyetem rendszeréhez, így az új felsőoktatási intézmény kutató-, oktató- és gyakorló egyetemmé válhat.
A miniszter a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) minden tekintetben felveszi majd a versenyt az élenjáró nyugat-európai társintézményekkel. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az egyetemi integráció és a hazai agrár-felsőoktatás rendszerének korszerűsítése elengedhetetlen lépés az agrárium átfogó modernizációjához. A jövőben az egyetem a hallgatókat magas színvonalon ismerteti meg a modern és fejlődő mezőgazdasági ágazatokkal, felkészítve őket az agrár karrierpályákon történő sikeres indulásra. Nagy István kifejtette, az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy az agráriumra válságok idején is támaszkodhatunk, a mezőgazdasági munka, illetve az élelmiszertermelés felértékelődött és tovább nőtt a magyar gazdák által megtermelt áruk megbecsültsége is.
Az agrárminiszter szerint történelmi jelentőségű döntés, hogy Magyarország az Európai Unióban adható legmagasabb mértékű, 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást biztosítja a költségvetéséből az uniós vidékfejlesztési források mellé. Így az elkövetkező hét évben hazánk 4 265 milliárd forintot fordít a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére. Míg a Közös Agrárpolitika (KAP) másik pillére, a jövedelempótló támogatások révén további 3 272 milliárd forintnyi, 100 százalékban uniós forrás segítheti a hazai mezőgazdasági szereplőket. Így a KAP uniós és hazai forrásai révén 2027-ig összesen mintegy 7 537 milliárd forint érkezik a magyar vidék erősítésére, fejlesztésére – sorolta a tárcavezető. (NAK/Agrárminisztérium)
Elengedhetetlen volt az agrár-felsőoktatás korszerűsítése
2021. március 5. – Az agrárium és az élelmiszeripar stratégiai ágazat, amit vonzóvá kell tennünk a fiatalok számára – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szenátusi ülése után.
Hogyan lesz a fenntarthatóságból versenyelőny? Az ESG ma már nemcsak etikai vagy környezeti kérdés, hanem egyre inkább üzleti tényező is.
Pécset csodálja Közép-Európa, az egyetem olyan ultraprecíziós vágógépet szerzett, ami mikronnál is pontosabb A fejlesztés jelentősen csökkenti a külföldi, főként németországi megmunkálási kapacitásoktól való függőséget.
Brutális áresés jön a kutakon: nagyot zuhan a gázolaj ára Jelentős árcsökkenés jöhet a hazai benzinkutakon: csütörtökön mérséklődnek a nagykereskedelmi árak – számolt be a Holtankoljak.hu.
Fico eldicsekedett: újra teljes gőzzel finomít a Slovnaft, a Molnak is jó hír – de Ukrajna nem kap belőle Ismét teljes kapacitáson termel a Mol pozsonyi finomítója. A magyar olajtársasághoz tartozó Slovnaft Ukrajnába egyelőre nem indította újra az exportot.
Fütyül az energiaválságra a csipek európai csillaga – dől a pénz Hollandiába Energiaválság ide vagy oda, a csipipar köszöni, jól van.
Rekordra fut az Audi a Terramarral: messze van Győrtől Németország, ahol szenved az autóipar A vártnál is gyorsabban lett sikermodell a CUPRA Terramar, egy év alatt elérte a 100 ezres darabszámot. Győrben mindez a gyártás rugalmasságát és a folyamatosan erős keresletet is jól tükrözi.