Ahhoz, hogy az agrár- és élelmiszeripar vonzóbb pálya lehessen a fiatalok számára, meg kell mutatni nekik azt, hogy stratégiai ágazatról van szó, hiszen ők a magyar vidék záloga, nélkülük nem képzelhető el a vidéki megújulás és a vidéket megtartó erő – közölte Nagy István agrárminiszter. Hangsúlyozta: e célból a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) 11 kutatóintézete is csatlakozik az egyetem rendszeréhez, így az új felsőoktatási intézmény kutató-, oktató- és gyakorló egyetemmé válhat.
A miniszter a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) minden tekintetben felveszi majd a versenyt az élenjáró nyugat-európai társintézményekkel. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az egyetemi integráció és a hazai agrár-felsőoktatás rendszerének korszerűsítése elengedhetetlen lépés az agrárium átfogó modernizációjához. A jövőben az egyetem a hallgatókat magas színvonalon ismerteti meg a modern és fejlődő mezőgazdasági ágazatokkal, felkészítve őket az agrár karrierpályákon történő sikeres indulásra. Nagy István kifejtette, az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy az agráriumra válságok idején is támaszkodhatunk, a mezőgazdasági munka, illetve az élelmiszertermelés felértékelődött és tovább nőtt a magyar gazdák által megtermelt áruk megbecsültsége is.
Az agrárminiszter szerint történelmi jelentőségű döntés, hogy Magyarország az Európai Unióban adható legmagasabb mértékű, 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást biztosítja a költségvetéséből az uniós vidékfejlesztési források mellé. Így az elkövetkező hét évben hazánk 4 265 milliárd forintot fordít a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére. Míg a Közös Agrárpolitika (KAP) másik pillére, a jövedelempótló támogatások révén további 3 272 milliárd forintnyi, 100 százalékban uniós forrás segítheti a hazai mezőgazdasági szereplőket. Így a KAP uniós és hazai forrásai révén 2027-ig összesen mintegy 7 537 milliárd forint érkezik a magyar vidék erősítésére, fejlesztésére – sorolta a tárcavezető. (NAK/Agrárminisztérium)
Elengedhetetlen volt az agrár-felsőoktatás korszerűsítése
2021. március 5. – Az agrárium és az élelmiszeripar stratégiai ágazat, amit vonzóvá kell tennünk a fiatalok számára – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szenátusi ülése után.
Ukrajnába látogat a pápa? XIV. Leó reagált a pletykákra Újra Ukrajnába látogatna a pápa.
Valaki nagyon bevágódott a Jézuskánál, 600 milliárd forintot nyert a lottón szenteste, ez a magyar GDP majdnem egy százaléka Az amerikai lottó jackpotja 1,87 milliárd dollár volt.
Az USA hozzájárult a szerbiai NIS orosz tulajdonrészének eladásához - hatalmas lehetőség kapujában a Mol A NIS-részesedés lehetséges vevői között a Mol is szerepel, a magyar vállalat korábban nem cáfolta a tárgyalások tényét.
Ursula von der Leyen nem tűri tovább, Brüsszel lecsapott Szlovákiára: Robert Fico azonnal megszólalt: „semmiféle változtatás nem lesz” – a legolvasottabb novemberi közéleti cikkek Ezek voltak a legolvasottabb közéleti cikkek novemberben.
A kínaiak is beszálltak az orosz-ukrán háborúba, ezt Washington nem fogja megtorlás nélkül hagyni, minden megváltozhat Zelenszkij szerint kínai műholdak segítik az orosz csapásokat, Amerika nem fogja engedni, hogy Peking katonai célokra használja űreszközeit.
Hiába kilincsel Zelenszkij Washingtonban, lesöprik az asztalról legújabb béketervét, az amerikaiak egy fillért sem adnak már Ukrajnának a korábbi milliárdokhoz képest Zelenszkij menekül a realitások elől.