Az erdészetek is segítik az ukrajnai menekülteket

Egy nap alatt több mint 1200 fő részére ajánlottak fel szálláshelyet és ellátást az állami és magánerdőgazdaságok az Országos Erdészeti Egyesület felhívására, az Ukrajnából érkező rászorulók számára.

Példaértékű ez az egység és összefogás, amelyről most adott tanúbizonyságot az erdészek közössége – mondta el Elmer Tamás, az Országos Erdészeti Egyesület főttikára. Az egyesület segíteni kíván az ukrán-magyar határon beérkező menekültek elszállásolásában, ennek érdekében keresték meg országszerte az állami erdőgazdaságokat és a magánerdőgazdálkodókat. Márciusra egy nap alatt 1200 szálláshely-felajánlás érkezett, amely minden előzetes várakozásunkat felülmúlja – tette hozzá a főtitkár.

A segítségnyújtás összehangolása érdekében az egyesület a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve koordinálja a menekültek elhelyezését. Az egyesület Kárpátalján is jelen van, a helyi csoporttal folyamatosan tartják a kapcsolatot és ennek alapján, ha szükséges további lépéseket is tesznek.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink