A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzet szerdai számában úgy fogalmazott: a pálinkafőzés hozzátartozik Magyarország hagyományaihoz. Hangsúlyozta, hogy az európai vitákban ügyelni kellene arra, hogy az európai közösség egyik tagállamát se vágják el hagyományaitól.
Felidézte, hogy Magyarország évekkel ezelőtt már megvívta a maga „pálinka szabadságharcát” az unióval. A magyar kormány korábban adómentessé tette bizonyos mennyiségig a pálinkafőzést, Brüsszel azonban kötelezettségszegési eljárást indított emiatt. Hosszas egyeztetés után végül 2015-ben nagyon kedvezményes szabályokat harcoltunk ki.
A pálinkafőzés ügye az idei év elején került ismét napirendre, Szlovénia ugyanis felvetette, hogy bizonyos mennyiségig adómentessé tehetné az EU a pálinkafőzést. A kezdeményezéshez a magyar kormány azonnal csatlakozott, és javasolta, hogy évi száz liter tömény italt bárki – otthon vagy bérfőzdében – közteher megfizetése nélkül állíthasson elő.
Tállai András kifejtette, hogy bár az év elején, a román elnökség idején még mutatkozott alkalom az érvek ütköztetésére, időközben a finnek vették át az uniós elnökséget, és ezzel szertefoszlott az érdemi diskurzus lehetősége. Az államtitkár úgy vélte, hogy a módosítást egyes közép-európai államok biztosan támogatták volna, ám bizonyos nyugati, északi országok nem hajlandók a változtatásra.
A házi pálinka népszerűségét az adóhivatal adatai is alátámasztják: mind az otthoni főzőberendezésekben, mind a bérfőzdékben évről évre nő az előállított mennyiség. Az idén az első fél évben 44 ezer párlatadójegyet váltottak ki az otthon főzők, míg a tavalyi első fél évben 36 ezer, 2017 első hat hónapjában pedig 34 ezer, egy liter előállítását lehetővé tevő jegyet vásároltak. A bérfőzdékben az idei első fél évben 1,47 millió liter, ötvenfokos pálinkának megfelelő párlatot készítettek, a tavalyi azonos időszakban 1,38 millió liter, tavalyelőtt pedig 1,22 millió liter volt a megrendelésre készült mennyiség – olvasható a Magyar Nemzetben.
A pálinkafőzés adómentességéért továbbra is fellép a kormány


2019. szeptember 25. (MTI) – A kormány az Európai Unió (EU) minden fórumán fellép azért, hogy újra adómentes legyen a pálinkafőzés – mondta Tállai András.
Tovább bővül a családtámogatás: 2026-ig meghosszabbítják a bölcsődei térítésidíj-programot
Az óriási érdeklődés miatt a kormány 2026 közepéig meghosszabbította a népszerű kezdeményezést.
ChatGPT a terapeutám – hosszú a várólista, segít a gép a betegeken?
Az MI nem helyettesítheti az emberi figyelmet és törődést.
Újabb szakaszokat zárnak le az M3-as autópályánál
Az M3-as autópálya közlekedését június közepéig nehezítik forgalmi akadályok.
Lekötött betétek: elkezdtek az állampapírokkal versenyezni a bankok
Egyre több a versenyképes ajánlat a lekötött betéteknél, igaz, feltételeket is szabnak a bankok.
A telekom szektor húzta a pesti piacot
Ralizott a 4iG a pesti parketten.
Román-magyar tőzsdepárbaj: Budapest lenyomja Bukarestet, de osztalékért érdemes a szomszédba is átnézni
A BUX köröket ver idén a bukaresti tőzsde fő indexére. A Molhoz hasonló, 10 százalék feletti osztalékhozammal kecsegtet több román részvény is.