Idén távolabb kerültünk a vöröshagyma-önellátástól

Az elmúlt évi, a szokásosnál jobb vöröshagymatermés éreztette hatását: némileg csökkentek az árak és az import is, idén viszont jóval kevesebbet takaríthattak be a gazdálkodók a 25 évvel ezelőttihez képest ötödére csökkent területen termelt zöldségből. 

Magyarország vöröshagymatermése az utóbbi öt évben széles sávban, 39 és 62 ezer tonna között mozgott; 2020-ban 12 százalékkal több, 54,1 ezer tonna vöröshagyma termett, mint egy évvel korábban – idézte a KSH adatait az Agrárközgazdasági Intézet (AKI). Szakértők szerint kedvezőtlen időjárás, vagyis a tavaszi fagyok és a csapadékhiány miatt a vöröshagyma 2021. évi termése várhatóan 40 ezer tonna körül alakulhat.

A KSH adatai szerint Magyarország 2021 első hét hónapjában 10 százalékkal kevesebb – 13,7 ezer tonna – vöröshagymát importált, mint egy évvel korábban. Hollandia 14 százalékkal (3,72 ezer tonna), Szlovákia 1 százalékkal (3,27 ezer tonna), Németország 38 százalékkal kevesebb (1,89 ezer tonna) vöröshagymát szállított hazánkba. Ugyanakkor Ausztriából 97 százalékkal több, 3,29 ezer tonna vöröshagyma érkezett. Magyarország vöröshagymaexportja éves szinten nem jelentős, mindössze 1-2 ezer tonna kerül külföldre. Az idei év első hét hónapjában 44 százalékkal, 166 tonnára csökkent a kivitel, amelynek kétharmada Romániába került.

Az AKI PÁIR adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon 2021 1–13. hetében, az előző évi bőségesebb termés miatt, a szabadföldi barna héjú vöröshagyma termelői ára kilogrammonként 122 forint volt, ami 16 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

Az idén betakarított barna héjú vöröshagyma termelői ára (166 forint/kilogramm) 2021 22–42. hetében 13 százalékkal haladta meg 2020 ugyanezen időszakának átlagárát.

Az idei betakarítási időszakban a 40. héten jelent meg az Ausztriából érkező import termék a kínálatban, a hazainál alacsonyabb áron.

A legnagyobb európai vöröshagymatermelőnél, Hollandiában 2021-ben a vetésterület 11 százalékkal nőtt az előző évihez képest – közölte a FreshPlaza. A termésben ugyanakkor minőségi problémákat okoztak a betegségek: baktériumos rothadás, a jégverést követő bakteriális fertőzés és lisztharmat. A hozamok változatosan alakultak, hiszen a barna héjú vöröshagyma az északi régióban hektáronként átlagosan 63,3 tonna (az előző évinél 2,8 százalékkal alacsonyabb), míg a déli régióban 56,2 tonna termést adott, ami viszont a tavalyinál 12,2 százalékkal magasabb átlagtermést jelentett.

Spanyolországban a Mezőgazdasági Minisztérium 770 ezer tonna vöröshagyma betakarítására számít. Franciaoroszágban kisebbek a hagymafejek az átlagosnál, sem minőségben, sem mennyiségben nem egységes a felhozatal. Németországban átlagos évjárat lett a 2021. évi, az árak a szezonalitásnak megfelelően alakulnak, a 2019. évinél magasabb, de a tavalyinál alacsonyabb szinten mozognak. Lengyelországban a vöröshagyma termését 630 ezer tonnára várják.

A FAOSTAT adatai szerint a világ második legnagyobb vöröshagyma-exportőre – India után – Hollandia, a vöröshagyma világkereskedelmének 20 százalékát adja. Az Eurostat szerint az unió belső piacán is Hollandia a legnagyobb vöröshagyma-exportőr, majd Spanyolország következik a sorban, míg a legnagyobb vöröshagyma-importőr Németország. Az idei év első hét hónapjában Hollandia 3 százalékkal, 362,6 ezer tonnára, Spanyolország 21 százalékkal 113,4 ezer tonnára csökkentette szállításait az unió belső piacára.

Az unió vöröshagyma-külkereskedelmi egyenlege a harmadik országok irányába pozitív volt 2020-ban: 274 ezer tonna import, szemben a 1,33 millió tonna exporttal. A közösség vöröshagyma-kivitele 2021 első hét hónapjában 18 százalékkal 437,6 ezer tonnára csökkent, míg a behozatal 8 százalékkal 246,1 ezer tonnára nőtt 2020 azonos időszakához képest.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink