Növekedett és fejleszt a DélKerTÉSZ

Forrás: DélKerTész
Új, több mint tízezer négyzetméteres logisztikai központtal erősítenek a szentesi zöldségtermelők: a DélKerTÉSZ csarnoka közel 3 milliárd forintból épült fel.

Az agrárkormányzat nagyon sokat dolgozott azért, hogy ösztönözze a gazdálkodókat az összefogásra, támogassa a szerveződésüket. Kormányzati szemüvegen keresztül nézve a szövetkezet működését, valódi sikertörténet szemtanúi lehetünk – mondta az ünnepélyes megnyitón Farkas Sándor, agrárminiszter-helyettes. Az ötszáz szentesi zöldségtermelőt tömörítő DélKerTÉSZ beruházásának segítségével jelentősen felgyorsulnak és hatékonyabbá válnak a logisztikai folyamatok, így nagyobb mennyiségben kaphatnak magyar paprikát és paradicsomot a boltok. A csarnokban többek között csomagolóüzem és hűtőház van, a raktározást pedig a jövőben robotizáció is segíti. A nyugat-európai színvonalú üzemben könnyebben tudják kiszolgálni a megrendelőket, és jelentősen növelni lehet a napi csomagolt termékek arányát. 2029-ig pedig további 4-5 milliárd forintos fejlesztések várhatóak.

A beruházásra azért volt szükség, mivel az áruk kezelése már megoldhatatlan volt a megszokott minőségben. Az új logisztikai csarnoképület közel 3 milliárd forintos beruházással jött létre, ennek köszönhetően pedig a logisztikai folyamatokat gyorsítva és modernizálva növelni tudjuk a termelők által megtermelt mennyiség megfelelő kereskedelmét. Néhány éven belül 28-31 ezer tonna körüli mennyiséget forgalmaz majd a DélKerTÉSZ, ami jelentős előrelépést jelent a jelenleg forgalmazott 24-25 ezer tonnához képest – mondta Nagypéter Sándor a DélKerTÉSZ elnöke.

A szövetkezet tagjai tavaly 53,3 ezer tonna zöldséget értékesítettek, ami több mint 1500 tonnával haladja meg a 2021-es mennyiséget.

Az új hűtőkapacitással akár 2760 tonna áru egyidejű tárolására van lehetőség, ha pedig további fejlesztésekkel az évtized végére üzembe áll az automata polcrendszeres rendszer, akkor egyszerre 700-800 tonna zöldséget lehet majd tárolni. A nagyobb hűtőkapacitás lehetővé teszi további termények elhelyezését is, így többek között tervezik vörös- és lilahagyma értékesítését, de folyamatosan növekszik az új almaültetvények területe is.

Az idei fejlesztési tervek között napelemek kiépítése, automata csomagológépek, rakatbontó és szétszedő rendszer, művelőkocsik, targoncák, anyagmozgató gépek, paprika és uborka válogató gépek, lineár és mikró szórófejes öntözőrendszerek, szivattyúk szerepelnek, 1,9 milliárd forint értékben.

A DélKerTÉSZ zöldség- és gyümölcsértékesítésből származó nettó árbevétele tavaly megközelítette a 18 milliárd forintot, ami éves szinten 37 százalékos növekedést jelent.

A termelőknek 4,4 milliárd forinttal többet tudtak fizetni, mint 2021-ben.

A bevétel növekedéséhez hozzájárult, hogy öt országos hálózattal rendelkező boltláncnak 10 milliárd forint értékben adott el zöldségeket a DélKerTÉSZ, ami több mint 2 milliárd forintos bővülés. A külföldi értékesítés 34 százalékkal, 3,1 milliárd forintra emelkedett. Az exportpiacok közül elsősorban a cseh, szlovák, német, román, bolgár vevők biztosították a legnagyobb megrendeléseket.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink