Egekben a búza és a takarmánykukorica ára

Magyarországon az étkezési búza – áfa és szállítási költség nélküli – termelői ára április harmadik hetében 63 százalékkal drágult éves összehasonlításban, tonnánként 119,6 ezer forintra. A takarmánykukorica ára majdnem 70 százalékkal ugrott meg, tonnánként 116,4 ezer forint volt április harmadik hetében – közölte legfrissebb gabonapiaci jelentésében az Agrárközgazdasági Kutatóintézet (AKI). Ezzel egy időben a repcemag termelői ára 27 százalékkal, tonnánként 233,4 ezer forintra, az ipari napraforgómagé pedig (a magas olajsavtartalmú napraforgómaggal együtt) 80 százalékkal, tonnánként 270,4 ezer forintra drágult.

Az AKI beszámolója szerint a Nemzetközi Gabonatanács (IGC) áprilisi előrevetítésében 780 millió tonnára jelzi a 2022–2023. gazdasági évben várható globális búzatermést. Az előre jelzett felhasználás 785 millió tonna lehet, így 277 millió tonna búza maradhat a tárolókban a szezon végén. Az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint 946,5 hektárról takaríthatnak be őszi búzát az idén, amelynek 23 százaléka jó, 50 százaléka közepes, 27 százaléka gyenge állapotban volt április elején.

Az IGC áprilisi projekciója szerint 1197 millió tonna lehet a világ 2022–2023. gazdasági évi kukoricatermése. A felhasználás 1218 millió tonnára, a termény zárókészlete pedig 265 millió tonnára tehető. Az AM adatai szerint Magyarországon a szemes kukorica egymillió hektárt foglalhat el, amelynek 56 százalékán végeztek a vetési munkákkal a termelők április 27-ig.
Az USDA 57,3 millió tonna napraforgómag-termésre számít a világon a 2021–2022. gazdasági évben. Ez a volumen 4,4 millió tonnával meghaladja a várható felhasználást, a zárókészlet 6,5 millió tonnára bővülhet a gazdasági év végére. Az Európai Unióban 2 százalékkal nagyobb területen, 4,5 millió hektáron vethetnek napraforgómagot az idén. Az áprilisi csapadék kedvezett a vetésnek. Romániában és Bulgáriában ugyan később kezdődtek, de egyenletes ütemben zajlanak a munkák. Magyarországon az AM tájékoztatása szerint 694 ezer hektárt foglalhat el a napraforgó az idén, április 27-ig 479 ezer hektáron került a földbe a vetőmag.

Az AKI PÁIR adatai szerint a magas olajsavtartalmú napraforgómagot (HO) tonnánként 318,5 ezer forintért, a nagy olajtartalmú napraforgómagot (LO) 240,5 ezer forintért vásárolták a feldolgozók és a kereskedők április harmadik hetében. Az ipari napraforgómag áfa és szállítási költség nélküli termelői ára az egy évvel korábbinál 80 százalékkal magasabb, átlagosan 270,4 ezer forint volt tonnánként.