Már fizetik a viharkárok miatti kompenzációt

Csaknem másfél milliárd forint viharkár-kompenzációban részesül 1600 termelő – közölte Nagy István agrárminiszter.

A Magyar Államkincstár megkezdte a januári vihar miatt a mezőgazdasági termesztő berendezésekben keletkezett károk részleges kompenzációjának kifizetését. Az Agrárminisztérium döntése alapján egyszeri támogatásban részesülnek azon termelők, akiknek az eszközeit a vihar megrongálta, tönkretette – mondta Nagy István.

A vihar elsősorban a fóliasátrakban, üvegházakban okozott jelentős károkat, de más épületkárok is számottevőek voltak. Erre a támogatásra kizárólag azok a termelők jogosultak, akiknek bejelentése alapján a károkat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara nyilvántartásba vette és leigazolta. A gazdálkodók az igényeiket március 7-e és 11-e között nyújthatták be, a támogatás mértéke pedig legfeljebb az agrárkamara által leigazolt kár összegének 80 százaléka lehetett – hangsúlyozta a miniszter, aki arra emlékeztetett, hogy míg a vihar miatt elpusztult vagy károsodott növénykultúra után a kárenyhítési rendszer fizet kompenzációt, addig a nem biztosított termelőeszközökben bekövetkezett jelentős károkat az Agrárminisztérium kompenzálja. A tárcavezető hangsúlyozta, az 1,4 milliárd forint támogatás kifizetése 1600 zöldségtermesztéssel foglalkozó család megélhetését segíti.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink