A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kimutatásai alapján a lap arról ír, hogy tavaly nagyjából 2500 főzőberendezést vettek nyilvántartásba, a legtöbbet közülük Borsodban, de Pest megyében, Szabolcsban és Veszprém megyében is nagy volt a kereslet. Az otthoni pálinkafőzésből származó állami bevétel nyolcvanmillió forint körül mozgott.
Az adóhivatal kimutatásból az is kiderül, hogy tavaly sokan csak a gyümölcscefre elkészítéséig jutottak el, a főzést már inkább szakemberre bízták, nagyjából 8,3 millió liter ötvenfokos pálinkának megfelelő párlatot készítettek el ügyfeleiknek a főzdék.
Egy kupica reggelire, abból bajod nem lehet?
Százával vásárolták tavaly az otthoni pálinkafőzéshez szükséges berendezéseket, így az elmúlt években már majdnem 24 ezer üstöt vettek nyilvántartásba a helyhatóságok. A bérfőzdék pedig az elmúlt évben több mint nyolcmillió liter párlatot állítottak elő – írja a Magyar Idők szerdán.
Szélcsendbe került a forint, szárnyra kapott a dollár A forint árfolyama valamelyest lefelé indult. Erősödött a hazai devizával szemben az euró és a dollár is.
Ki érti? Ukrajna drónokkal támadta meg az olajjellátást a Barátsághozt, amit épp újraindítana Egy fontos olajipari létesítmény sérült meg a szamarai régióban.
Putyin lépett: napokon belül vége a Barátságnak, Európa legnagyobb gazdasága olaj nélkül marad Egyre súlyosabb az olajhelyzet. Ismét sérült az ellátási lánc.
Bombafenyegetési hullám söpört végig Magyarországtól délre Pokolgépes fenyegetéseket kaptak iskolák és bevásárlóközpontok a Nyugat-Balkánon.
Kína a németekkel együtt a japán autógyártókat is letolja a pályáról: itt a hibrid forradalom, amelyben a BYD nem kap lapot A hibridpiacot uraló japánok kemény riválist kapnak.
Óriási dobásra készül a Revolut: ha ez bejön, az alapító a világ egyik leggazdagabb emberévé válhat A fintech nemrég megszerezte a brit banklicencet, de nem lassít, hanem még magasabb sebességre kapcsol.