A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kimutatásai alapján a lap arról ír, hogy tavaly nagyjából 2500 főzőberendezést vettek nyilvántartásba, a legtöbbet közülük Borsodban, de Pest megyében, Szabolcsban és Veszprém megyében is nagy volt a kereslet. Az otthoni pálinkafőzésből származó állami bevétel nyolcvanmillió forint körül mozgott.
Az adóhivatal kimutatásból az is kiderül, hogy tavaly sokan csak a gyümölcscefre elkészítéséig jutottak el, a főzést már inkább szakemberre bízták, nagyjából 8,3 millió liter ötvenfokos pálinkának megfelelő párlatot készítettek el ügyfeleiknek a főzdék.
Egy kupica reggelire, abból bajod nem lehet?
Százával vásárolták tavaly az otthoni pálinkafőzéshez szükséges berendezéseket, így az elmúlt években már majdnem 24 ezer üstöt vettek nyilvántartásba a helyhatóságok. A bérfőzdék pedig az elmúlt évben több mint nyolcmillió liter párlatot állítottak elő – írja a Magyar Idők szerdán.
Valami bűzlik: a Magyar Nemzeti Bank lebuktatta a boltokat, elszabotálják az árcsökkentést – hiába rekorderős a forint, minden fillért megtartanak maguknak Az elemző szerint senki nem érdekelt az árak csökkentésében.
Asztalhoz ültek Lázár Jánosék és az érdekképviseletek: a miniszter egyetért, meglepő fordulat jöhet – speciális útdíj került a képbe A tranzitútvonal kijelölése jó döntés volt, működik.
Nagy halakra veti ki a hálóját az Opus Global Mindenki részt vehet a részvény-visszavásárlási programban, egy feltétellel.
Százmilliárdot szór a kormány a napelemesekre — Indul az energiatárolói program Új energiatárolói program valósul meg százmilliárd forintból.
Ejtik a vádakat, megegyezett az olajról a románokkal hazánk szomszédja – súlyos árat fizet, de brutális pénzeket szed ki az OMV Petrom Magasabb lett a jogdíj, és több adót kell befizetni.
Megint mit művel a forint? Szinte látjuk magunk előtt a forgatókönyvet Délelőtt erősödik, délután gyengül a magyar deviza.