Beérett a dió, de lehet, hogy kevés lesz belőle

Az országban közel nyolcezer hektáron termelnek diót a statisztikai hivatal által gyűjtött információ szerint. Tolna megyében pedig kétszáznegyven hektáron – mutat rá cikkében a teol.hu.

Az egyik jelentős megyei ültetvénnyel az alsónyéki Sánta István és családja rendelkezik, huszonegy hektár a saját ültetvényük, és ehhez tizenöt hektárnyi dióst még bérelnek.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy hektáronként százhúsz fára lehet számítani – mondta korábban a termelő, aki immár tizenkilenc éve foglalkozik diófákkal. A nagyobb dióültetvények elsősorban árutermelésre létesültek. Ezek termését csak akkor lehet megfelelő haszonnal értékesíteni, exportálni, ha az előírt minőségi elvárásoknak megfelel. Ez többek között csak akkor lehetséges, ha a diófát károsító betegségek ellen szakszerűen tudunk védekezni. Ehhez pedig nélkülözhetetlen a betegségek felismerése, mondta dr. Vörös Géza agrárszakmérnök. Három-négy éve került hazánkba ez a károkozó rovar.

Amerikából érkezett hajón Olaszország felől, szállítmányokkal, tette hozzá dr. Vörös Géza. Évente egy nemzedéke van, de a rajzása hosszú ideig eltart. Nehéz védekezni ellene, mert a diófák nagyok, kézi vagy motoros háti permetezővel csak a fák alját éri el az ember. A dió kedvelt sütemény-alapanyagnak számít, különösen az őszi, téli időszakban. Jelenleg kilójáért a piacokon négyezer-négyezer-ötszáz forint körüli árat kérnek.

Úgy tűnik, a boltokban olcsóbb, viszont előfordulhat, hogy az előrecsomagolt zacskókban otthon kiderül, hogy avasat fogtunk ki.

A dió árának alakulása Tolna megyében, a piacokon
2017-ben, októberben 2500 Ft/kg
2018-ban, októberben 3000 Ft/kg
2019-ben, októberben 3600 Ft/kg
2000-ben 4000 Ft/kg
2021-ben 4500 Ft/kg

Forrás: TN gyűjtés

A cikk szerzője: Mauthner Ilona

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink