A hazai piacokon manapság a legelterjedtebb görögdinnyeféle a gömbölyű alakú, csíkos héjú, piros belű Crimson fajtakör. Szembetűnő változás ez ahhoz képest, hogy néhány évtizede még az egyszínű, sötétzöld héjú, piros belű görögdinnye volt az egyeduralkodó, amely a – szintén az alapfajtáról elnevezett – Sugar Baby típusnak felel meg. Kevésbé gyakori a vékonyabb csíkokkal rendelkező Tiger típus, valamint a csíkos és hosszúkás alakú Jubilee. Hosszúkás, de egyenletes világoszöld a Charleston Gray fajtakör.
Természetesen az sem biztos, hogy egy görögdinnyének piros a belseje, hiszen vannak világosabb vagy sötétebb sárga béllel rendelkező fajták is, bár ezek népszerűsége messze elmarad a hagyományos, piros belű fajták mögött. Pedig ezek is kiváló ízű dinnyék, csak éppen úgy látszik, hogy a fogyasztók nehezen váltanak a gyanús színű, új fajtákra a már jól bevált helyett.
Egy másik, viszonylag új vonal viszont egyre népszerűbb lesz, ami nem más, mint a magszegény görögdinnye. Mondják magnélkülinek is, ez a megnevezés azonban nem helyes, hiszen valójában van mag a gyümölcsben, csak sokkal kevesebb és azok is fejletlen, ún. léha magok. Ezeket a fajtákat főként azok a vásárlók keresik, akik nem szeretik megenni a hagyományos dinnye magjait, sem kipiszkálni vagy kiköpködni ezeket.
A zöld vagy csíkos zöld héjú fajták mellett léteznek sárga héjú görögdinnyék is, sőt akadnak egészen érdekes rajzolatúak is.
A friss zöldség-gyümölcskereskedelem globális kiszélesedésével ma már csaknem bármilyen gyümölcs, szinte bármikor elérhető, így egyre könnyebben juthatunk ezen a téren is különlegességekhez.
Az ezerarcú görögdinnye
2019. július 16. – Kívül sötétzöld, belül piros, fekete magokkal – ez természetesen a görögdinnye. Vagy mégsem? Sok más gyümölcshöz hasonlóan a görögdinnyének is több típusa és jó néhány különböző fajtája van.
Orosz válasz: ez sokkal durvább lehet, mint gondoltuk, célpont a magyar határ? Figyelmeztetett a polgármester – "Mostantól gyakrabban érhetik csapások Nyugat-Ukrajnát" Az orosz támadások súlypontja részben Ukrajna nyugati része felé tolódhat, ami Magyarország közvetlen szomszédságában is új biztonsági kockázatot teremthet.
Ursula von der Leyen csúnya pofont kapott, visszatámadnak az uniós tagállamok: Ausztria vezeti a lázadókat, akik Brüsszeltől vennék el a pénzt – véget érhet a dőzsölés Egyre valószínűbb, hogy Brüsszel saját működési kiadásain is spórolni kényszerül.
Váratlanul megszólalt Mészáros Lőrinc, világos üzenetet küldött a Tisza-kormánynak: a leggazdagabb magyar nem ment el szó nélkül az áprilisi választás mellett – „Gyerünk, előre” Nehéz megkerülni a Mészáros Csoportot.
560 nap ingyenmunka a Tiszánál: kínos kommentháború bontakozott ki Magyar Péter és volt embere között Újabb konfliktus bontakozott ki a Tisza körül, ezúttal Zelcsényi Miklós miatt.
Bezárnak a közel fél évszázados magyar ruházati divatmárka boltjai, itthon eltűnhet az európai brand – még Görög Zita is betársult, mégis brutális mínusz a beszámolóban A márka mögötti vállalkozácsoport azonban nem tűnik el, új brandet vezetnek be.
Hivatalos: a Tisza-kormány leállítja a budai várpalota történelmi újjáépítését, Mészáros Lőrinc újabb cégével szakítanak – azonnal megszólaltak Vitézy Dávidék A KBM a Világgazdaságnak magyarázta el, szerinte mi vezetett idáig.