A hazai piacokon manapság a legelterjedtebb görögdinnyeféle a gömbölyű alakú, csíkos héjú, piros belű Crimson fajtakör. Szembetűnő változás ez ahhoz képest, hogy néhány évtizede még az egyszínű, sötétzöld héjú, piros belű görögdinnye volt az egyeduralkodó, amely a – szintén az alapfajtáról elnevezett – Sugar Baby típusnak felel meg. Kevésbé gyakori a vékonyabb csíkokkal rendelkező Tiger típus, valamint a csíkos és hosszúkás alakú Jubilee. Hosszúkás, de egyenletes világoszöld a Charleston Gray fajtakör.
Természetesen az sem biztos, hogy egy görögdinnyének piros a belseje, hiszen vannak világosabb vagy sötétebb sárga béllel rendelkező fajták is, bár ezek népszerűsége messze elmarad a hagyományos, piros belű fajták mögött. Pedig ezek is kiváló ízű dinnyék, csak éppen úgy látszik, hogy a fogyasztók nehezen váltanak a gyanús színű, új fajtákra a már jól bevált helyett.
Egy másik, viszonylag új vonal viszont egyre népszerűbb lesz, ami nem más, mint a magszegény görögdinnye. Mondják magnélkülinek is, ez a megnevezés azonban nem helyes, hiszen valójában van mag a gyümölcsben, csak sokkal kevesebb és azok is fejletlen, ún. léha magok. Ezeket a fajtákat főként azok a vásárlók keresik, akik nem szeretik megenni a hagyományos dinnye magjait, sem kipiszkálni vagy kiköpködni ezeket.
A zöld vagy csíkos zöld héjú fajták mellett léteznek sárga héjú görögdinnyék is, sőt akadnak egészen érdekes rajzolatúak is.
A friss zöldség-gyümölcskereskedelem globális kiszélesedésével ma már csaknem bármilyen gyümölcs, szinte bármikor elérhető, így egyre könnyebben juthatunk ezen a téren is különlegességekhez.
Az ezerarcú görögdinnye
2019. július 16. – Kívül sötétzöld, belül piros, fekete magokkal – ez természetesen a görögdinnye. Vagy mégsem? Sok más gyümölcshöz hasonlóan a görögdinnyének is több típusa és jó néhány különböző fajtája van.
Gyógyszeripari nagyberuházás érkezik Magyarországra: a cég meghatározó központjává válik a fejlődő vidéki város Az amerikai Viatris Komárom-Mylan jelentős mértékű beruházást hajt végre.
Hatalmas autóipari fejlesztést jelentett be Szijjártó Péter: 24 milliárdot invesztálnak egy elfeledett magyar városba Az amerikai BorgWarner jelentős mértékű beruházást hajtott végre.
Már Líbia partjaihoz közeledik az úszó ökológiai katasztrófa, mégsem tesznek semmit – az egész Földközi-tengert megmérgezheti az orosz szellemtanker, ha zátonyra fut Az ukrán dróntámadás következtében hetek óra irányíthatatlanul sodródik a Földközi-tengeren egy LNG-szállító hajó.
A boltok is hadrendbe állnak: ez a NATO-tagállam már háborúra készül A finn szupermarketláncok részletes vészhelyzeti tervekkel rendelkezik arra az esetre, ha az országot támadás érné.
Védett üzemanyagárak: amire Orbán Viktornak elég volt egy nap, arra Merznek és Stockernek egy hét sem – így hagyják cserben a saját állampolgáraikat a németek és az osztrákok A magyar kormány az elsők között lépett, és vezetett be védett árakat. Nem volt azonban minden ország lakója ilyen szerencsés.
Kitört a pánik a Közel-Keleten: már százával rendelik a luxusbunkereket a milliárdosok A Közel-Keleten élő dúsgazdagok nem bíznak a véletlenben: egyre többen igyekeznek saját óvóhelyet telepíteni az ingatlanjaikban.