Veszteséget termelnek a sertéstartók

Forrás: Békés Megyei Hírlap
Fotó: Imre György
Jelenleg küzdelmekkel teli a sertéstartás. Az ágazat képviselői szerint pillanatnyilag minden nap veszteséget termelnek.

Bár két évvel ezelőtt a sertés felvásárlási ára még jó volt, hisz Kína az ottani sertéspestis miatt Európából vásárolt, a koronavírus-járvány 2020 második felére kontinensünkön is jelentős sertés-áresést okozott – a témában Dúl Udó, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakértője részletes elemző cikket írt az Agroképnek. Az ágazat képviselői azt állítják, hogy jelenleg minden nap veszteséget termelnek.

Ezt erősíti a HEOL beszámolója, amely szerint Heves megyében jelenleg veszteséges a sertéstartás,

a háztáji sertés ára egyre kúszik felfelé, november közepére már kilónként 600 forintért fogják kínálni.

A HEOL-nak nyilatkozó mezőtárkányi alpolgármester, Pásztor István maga irányítja az önkormányzati sertéstelep dolgozóinak munkáját, és hozzátette, hogy ugyan az állományt nem csökkentették, venniük is kell takarmányt, aminek ára megviseli őket. Az alpolgármester azt is kifejtette, hogy jelenleg mindössze 370–390 forintot fizetnek kilónként az élő sertésért, sőt a túlsúlyos állatokét még ennél is kevesebbet, mialatt az önköltség a 400 forintot is meghaladja.

Az energiaköltségek és a sertéspestis egyelőre nem jelentenek problémát a Pásztor István vezette telepen. A munkabérek sem emelkedtek, hisz a telepen közfoglalkoztatottak dolgoznak. Ugyanakkor, az alpolgármester aggodalmát fejezte ki a rengeteg importhús miatt, és méltatlan helyzetnek titulálta a jelenlegit, hisz mindeközben küszködnek a magyar állattartók.

Sike László, a Heves megyei Nagyút község őstermelője borúlátó a sertéstartás ügyében. Csakis családi szükségletre hizlal sertést, véleménye szerint ugyanis eladásra már nem éri meg sertést tartani.