Rekordkifizetés a baromfi állatjóléti támogatásoknál

A baromfitartók számára nyújtott állatjóléti támogatások folyamatosan emelkedtek az elmúlt években. A 2010-ben még 4 milliárd forintos költségvetési keretet 2021-re már 12 milliárd forintra, tehát háromszorosára növelte az Agrárminisztérium – közölte Nagy István agrárminiszter. A takarmányár robbanásra tekintettel idén a kormány 2,4 milliárd forint többletforrást biztosított a baromfi ágazat számára.

A miniszter kiemelte, idén 12 milliárd forint helyett összesen 14,4 milliárd forint állatjóléti támogatást fizetünk ki a baromfitartóknak. A tavalyi évben ennek mértéke – szintén kormányzati többletforrások biztosításával – 14,6 milliárd forint volt, az idei évvel tehát közel azonos nagyságrendű forrás kerül kifizetésre az állattartók számára. 2019-ben 12,8 milliárd forint volt a kifizetések nagyságrendje – egészítette ki.

Nagy István hangsúlyozta, a támogatási keret tehát kiemelkedően magas a baromfi állatjóléti támogatások esetében. Ugyanakkor az Agrárgazdasági Kutatóintézet vágási statisztikai adatai alapján a vágások darabszáma 2021-ben – első 10 hónap adatainak összehasonlításában – a kacsa esetében 54,3 százalékkal, a liba vonatkozásában pedig 28,2 százalékkal nőtt az előző évhez képest, ami óriási többlettelepítést jelent. Ez a drasztikus növekedés természetesen a támogatásba vonni kívánt állományok növekedésében is érezhető.

Az idei évre vonatkozóan a baromfi állatjóléti támogatás esetében az egyes állatfajokra jutó támogatási keretek meghatározása – brojler, pulyka, víziszárnyas – között a keret kötelező, előzetes forrásmegosztása már 2020. december hónapban megtörtént. Az agrárminiszter kiemelte, hogy így a tavalyival lényegében megegyező nagyságrendű, kiemelten magas állatjóléti támogatási forrás nem jelent ugyanakkora támogatási intenzitást az érintett kacsa- és libatartók esetében, mint az alacsony állománynagysággal jellemezhető tavalyi évben.

A baromfi állatjóléti támogatások keretének idei évi 2,4 milliárd forintos kormányzat általi megemelése lehetővé tette, hogy a baromfi állatjóléti támogatás 2020/2021. támogatási év IV. negyedévének, valamint a 2021/2022. támogatási év I. negyedévének keretösszege is megemelésre kerüljön utólag. Ennek eredményeképpen a 2020/2021. támogatási év IV. negyedév esetében beérkezett igények teljes mértékben, visszaosztás nélkül, 100 százalékban kifizetésre kerültek, ahogy korábban a 2020/2021. támogatási év I-II. negyedéviek is. Az ágazati kérés az volt, hogy az idei évi támogatások minél nagyobb részét az év első felében fizessük ki, ezzel segítve a baromfitartók likviditását – fejtette ki Nagy István.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink