Olcsóbban adják a tejet a termelők és a feldolgozók is

Fotó: Unger Tamás / Vas Népe
Nem csak a boltokban csökken, a feldolgozók és a tejtermelők is mérsékelték a tejtermékek árait – derül ki a piaci szereplők elmondásaiból, akik szerint a háttérben az európai tejpiaci folyamatok és a fogyasztás csökkenése állnak.

Egyik hónapról a másikra a korábbi 220-230-ról 15 forinttal csökkent egy liter nyers tej felvásárlási ára
mondta el a Világgazdaság érdeklődésére Gamos András, a paksi székhelyű Milkmen Kft. szaktanácsadója, korábbi ügyvezetője. A piacon egyébként arról is szó van, hogy akár a 30 forintot is elérheti az árcsökkenés – tette hozzá. Ilyenkor egyébként a szokásos módon tejtöbblet alakul ki, a termelőknek az év első négy-öt hónapja általában nem szokott kedvezni. Ez alól a tavalyi év kivétel volt, amikor ebben az időszakban is meredeken emelkedtek az árak. Most viszont a fél évvel ezelőttihez képest erősebb forint az import bejutását is könnyíti – magyarázta.

A következő néhány hónap nem lesz jó időszak a tejtermelők számára

– jelentette ki.

Gamos András azt is elmondta, hogy bizonyos mértékig a költségek is csökkennek, olcsóbban lehet beszerezni a kukoricát – bár nagyon kell ügyelni arra, hogy jól tárolt, toxinmentes árut vásároljanak –, és a fehérjehordozók ára is lejjebb ment. Az olcsóbb takarmány előnyeit azonban nem mindenki tudja élvezni, ugyanis akik korábban leszerződtek hosszabb távú szükségleteik fedezésére, vagy több hónapja megvették és maguk tárolják a terményt, most legfeljebb azt számolgathatják, mennyit buktak a korai beszerzésen. A tejtermelők egyéb költségei – mint a munkabérek vagy a termeléshez szükséges ipari termékek árai – magasan maradtak, vagy még emelkedtek. Gamos András szerint a takarmányhiányos helyzet és a drasztikus költségnövekedések miatt

csökkent is az állatállomány, a szokásosnál kevesebb tej termelődik.

A fogyasztás is visszaesett, de ha az utóbbi normalizálódik, ideig-óráig lehet importból fedezni az esetleg hiányzó mennyiséget. Hosszabb távon azonban ez nem működik, így Gamos András nem számít nagyobb tejárcsökkenésre.

Tavaly még meredeken emelkedtek a nyerstej-árakA hirtelen piaci változások mindig nehézségeket okoznak – most pedig ez a helyzet áll fenn – mondta a Világgazdaságnak Sallai Attila, a Naszálytej Zrt. vezérigazgatója. A tejnél azért rendszeresen előfordul, hogy vagy túl sok, vagy túl kevés van belőle a piacon, de most nagyon gyorsan zajlott le az, hogy a hiányból többlet keletkezett. Tavaly nyáron hiány volt Nyugat-Európában, nem is véletlen, hogy a magyar piacra sem ajánlottak sem UHT-tejeket, sem sajtokat – emlékeztetett. Most viszont tejbőség van Európában. Az EU a legnagyobb tejtermékexportőr, és tavaly 10 százalékkal csökkent a kivitele.

A magas energiaárak miatt a nagy nyugat-európai tejporgyárak leálltak, így a korábban általuk feldolgozott tejmennyiség – tetézve az elmaradt exportból visszamaradt mennyiséget – rászabadult az európai piacra.
Idén ennek már árcsökkenés lett a következménye, literenként 7-15 centtel lettek alacsonyabbak a tejfelvásárlási árak.

A feldolgozók a szerződött tejeknél nagyon függenek az európai árszintektől, az azonnali (spot) piaci árak pedig lefelé vagy felfelé húzzák a szerződött tejárakat. Tavaly nagyon erős volt a spot árak tejárnövelő hatása, most viszont fordult a kocka.

Ezt igazolja az Agrárközgazdasági Intézet legutóbbi jelentése is, amely szerint januárban ugyan a nyers tej termelői ára 1 százalékkal magasabb volt a decemberinél, a kiviteli ár viszont egy hónap alatt 15 százalékkal csökkent. Az árak – azóta a nyers tejnél is – ilyen mértékű változása a vezérigazgató szerint anomáliákhoz vezet a következő hónapokban. A szerződéstől függően ugyanis lesz olyan termelő, akinél kisebb, de olyan is, akinél jóval nagyobb mértékben csökken a felvásárlási ár.

A piaci árakat a feldolgozóknak is le kell követniük, és az is a feladatuk, hogy ezeket a drasztikus árlépcsőket moderálják, mert ha ez nem sikerül, vagy a tejüzemek kerülnek nagy bajba, vagy pedig a termelők, hiszen az ilyen mértékű árcsökkenéseket senki nem bírja el – mondta. Ráadásul a magyar piac csak leköveti az európai történéseket, hiszen a hazai tejtermelés az európainak csak alig több, mint 1 százalékát teszi ki.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink